Hétfőn több mint 7 százalékot zuhant a Brent-olaj jegyzése az amerikai-iráni tárgyalások folytatásáról szóló hírek hatására, kedden azonban ismét 106 dollár fölé emelkedett.
Ellátási problémák lehetnek, ha marad a benzinárstop: több kút már nem bírta a veszteséges üzemet
Már több hazai töltőállomás is bezárt az árstop miatt: a szakma szerint akár ellátási problémákat is jelentkezhetnek, ha minden feltétel marad úgy, ahogy most van érvényben. A kormánynak egy héten belül döntenie kell a benzinárstopról.
Több ok miatt is emelkedő pályára állt a Brent típusú olaj ára a múlt héten. Tőzsdei mozgások mellett egy kibertámadás is történt az európai olajközpont ellen. Ez a hordónkénti árat átrepítette a 90 dolláros szinten, elemzők szerint ezek után nagyon gyorsan itt lehet a tartósan 100 dolláros olajár - írja a holtankoljak.hu.
A portál szerint jelen helyzetben különösen a benzinkutakat érinti negatívan a dolog, hiszen a 480 forintos ársapka miatt a nagykereskedelmi árak emelkedését nem tudják lekövetni a kiskereskedelmi árakban.
A múlt héten 3 töltőállomás már bezárt a hatósági ár miatt. A szakma bejelentést vár a február 15-e utáni időszakra vonatkozóan: maradnak-e a feltételek vagy változás áll be. Elengedhetetlen a változtatás, hiszen akár ellátási problémákat is jelentkezhetnek, ha minden feltétel marad úgy, ahogy most van érvényben
- közölte a szakportál.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ezen a héten az előrejelzés szerint talán a forint jelentős erősödése tud határt szabni a nagykereskedelmi üzemanyagárak emelkedésének, hiszen 10 forintos erősödést tapasztalttuk a dollárral szemben. A Brent hordónkénti ára 4%-ot emelkedett. Mindezt összevetve a szakemberek szerint talán további áremelés nem lesz, inkább az árak szinten tartására látnak esélyt, árcsökkenés a számok alapján nem várható.
Bejelentette Magyar Péter: jön a szigor az elektromos rollerekre, életkori korlátozást is bevezetnek
A szabályozás a teljesítményük alapján két csoportra osztja a járműveket: a legfeljebb 25 km/órás sebességre képes, kis teljesítményű rollereket 14 éves kortól lehet majd vezetni.
Megindul a drágulás a hazai kutakon: brutális áremelés jöhet egy héten belül a benzinnél, gázolajnál
Hetekig nem változtak az üzemanyagárak, a következő időszakban a benzin akár 10, a dízel pedig 20 forinttal is drágulhat literenként.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







