5 °C Budapest
Óriási változás élesedik a magyar utakon: egyre többfelé fogják ezt bevezetni

Óriási változás élesedik a magyar utakon: egyre többfelé fogják ezt bevezetni

2021. október 16. 11:02

„Az egy éve üzemelő világító kerékpárút beválni látszik, az előremutató műszaki megoldást ezért érdemes másféle módon is, többfelé kipróbálni. Így kísérleti jelleggel világító útburkolati jelek festése kezdődik meg a Magyar Közút kezelésében lévő hálózaton” – jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese elmondta: november végéig öt megyében tizenegy helyszínen, jelentős idegenforgalmi célpontok környékén dolgoznak a kivitelezők a kerékpárutak mellett két közútszakaszon is.

A Duna-menti nemzetközi kerékpárút burkolatába tavaly ősszel kevertek világító szemcséket Esztergomban. A műszaki megoldásnak köszönhetően kényelmesebbé és biztonságosabbá vált az egyébként kivilágítatlan útszakasz esti, éjszakai használata. A biciklisták sötétben vagy borús időben is könnyedén követhetik a nyomvonalat. A szakemberek próba jelleggel, kis tételben már itt is alkalmazták a világító záróvonal festéket. A technológia igazolta az előzetes várakozásokat, a fénnyel feltöltött szemcsék napnyugtától napkeltéig kifogástalanul jelzik a vonalvezetést.

A kísérleti projekt kiterjesztéseként így öt megyében, különböző földrajzi viszonyok tesztelik tovább az innovatív megoldást. November végéig nyolc kerékpárúton festenek fel világító burkolati jeleket a Fertő-tó partján, Tihanynál, Cegléd-Nagykőrös, Tát-Nyergesújfalu, Vác-Sződliget, Zalaegerszeg-Zalalövő és Zebegény-Nagymaros között.

Schanda Tamás kifejtette: „A világító kerékpárút az elmúlt egy évben jól bírta a környezeti terhelést, ezért bízhatunk abban, hogy a hasonló technológián alapuló burkolatjelek másutt is beválnak majd. A biciklisták után heteken belül az autósok is találkozhatnak világító záróvonalakkal. A 4-es főút vecsési szakaszán a kerékpársáv sárga jelét festik át fénnyel feltöltődő, átlátszó speciális festékkel. A 710-es főútnál pedig azt vizsgálják majd, hogy a festés milyen mértékben növeli a Balatonfűzfő-Papkeszi körforgalom éjszakai láthatóságát, közlekedésbiztonságát. A hazai fejlesztésű technológia népszerű pihenőövezetek, kirándulóhelyek, tömegeket vonzó turisztikai látványosságok közelében mutatkozik be a szélesebb nagyközönségnek.”

Forrás: Schanda Tamás Facebook-oldala
Forrás: Schanda Tamás Facebook-oldala

Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója hozzátette: „Az úthálózat gyorsuló léptékű bővülése egyre inkább megköveteli az új megoldások bevezetését. Társaságunk ezt felismerve már 2018-ban létrehozta Kísérleti Építési Bizottságát, és pályázatot hirdetett az eredeti ötleten alapuló innovációk megtalálása, elterjesztése érdekében. Azóta több tucat innovatív termék vagy technológia kapott lehetőséget arra, hogy szakembereink felügyelete mellett bizonyítsa: a gyakorlatban, a mindennapi közlekedésben is sikerrel alkalmazható.”

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm