20 °C Budapest

Egy hetük maradt az autósoknak, hogy ezt elintézzék: sokat bukhatnak rajta

2020. november 23. 20:03

Alig több mint egy hete maradt az év végi évfordulós kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással (kgfb) rendelkező autósoknak arra, hogy eldöntsék: elfogadják-e jelenlegi biztosítójuk ajánlatát a következő éves időszakra, vagy inkább szerződést váltanak. A biztosítók átlagosan 8,3 százalékos díjemelésről értesítették az érintett ügyfeleiket, aki pedig talált olcsóbb ajánlatot és a váltás mellett döntött, átlagosan 5 300 forintot takarított meg új szerződése révén.

"A 8 százalék körüli átlagos díjemelés jelentős eltéréseket takar: van olyan biztosító, amelynek megajánlott díjai átlagosan a tavalyi szinten állnak, de van olyan biztosító is, amelyik átlagosan 22 százalékot emelt" - magyarázta Marschalek Péter, a Netrisk Csoport kereskedelmi igazgatója.

Ugyanaz a biztosító más-más szegmensben is nagyon eltérő módon változtathatott a díjain, ezért nem kerülhető meg, hogy minden érintett egyedileg kalkulálja ki a következő időszakra elérhető lehetőségeit

- mondta el. A vezető online biztosításközvetítő portál előző évekből származó adatai rendre azt mutatják, hogy az autósok jelentős része a határidőhöz közeli napokra hagyja a döntést: 35-40 százalékuk az utolsó héten lép. Ennek alapján december 1-jéig még mintegy 40 ezer szerződés felmondására kerülhet sor.

A biztosítóknak november 11-ig kellett értesíteniük a január 1-jei évfordulós ügyfeleiket arról, hogy meglévő kgfb-szerződéseik milyen díjon futnak tovább a következő évben. Aki nem találkozott ezzel a levéllel, mielőbb kérje alkuszának vagy biztosítójának segítségét, de az összegről - a szükséges adatok megadását követően - a díjszámítás során egyes összehasonlító portálokon is tájékozódhat. Gyakori hiba, hogy az e-kommunikációs kedvezményt választó ügyfél továbbra is postai úton várja az értesítést, neki ugyanis a biztosító már az ügyfél által megjelölt e-mail címre küld minden hivatalos dokumentumot.

Részeredmények az utolsó hét kezdetén

Az új szerződések átlagdíjának mértéke továbbra is 26 500 forint körül mozog. Az új szerződést választók az idei kampányban átlagosan 5 300 forinttal fizetnek kevesebbet az eddigi biztosítójuk által megajánlott díjhoz képest., de azoknak az autósoknak az esetében, akik 2-3 éve nem ellenőrizték év végi díjaikat,

nem ritka a 10 ezer forint feletti megtakarítás sem.
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
A magyar menzák réméből lesz a jövő igazi szuperétele: disznótáp hozhatja el a forradalmat?

Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.

Ki nem találod, kiről nevezték el a legtöbb utcát Magyarországon: fotókon a rekorder

Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.

Nem akármibe vágott bele Király Gábor: Guinness-rekordra hajt a magyar kapuslegenda

Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.

Szívszorító: ilyen képeket eddig nagyon kevesen láthattak Budapest szegényeiről

A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. szeptember 30. szombat
Jeromos
39. hét
Szeptember 30.
A népmese napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
Új Pénzcentrum app
A legfrissebb hírek és árfolyamok
MOST NEM
LETÖLTÖM