21 °C Budapest

Videón a bizonyíték: ha már nincs mit tenni, jobban jársz, ha elgázolod a vadat

2020. május 3. 16:03

Nem viccből vannak kitéve a vadveszélyre figyelmeztető táblák: Magyarországon is rengeteg vadgázolás történik, a szituáció pedig olykor súlyosabb baleseteket is szülhet. Most az derült ki, hogy ha már végképp nem tudod elkerülni az ütközést, akkor inkább gázold el a vadállatot, minthogy elrántsd a kormányt - utóbbi esetben akár egy útszéli fa, vagy a szembejövő autó is lehet a végállomás.

Nem viccből vannak kint a vadveszélyt jelző közlekedési táblák: rengeteg baleset történik az utakon amiatt, hogy a sofőrök nem, vagy csak későn veszik észre az átkelő vadállatokat. Ez főképpen szürkületkor veszélyes, egyfelől a vadállatok ilyenkor aktívabbak, másrészt pedig sokkkal nehezebb időben meglátni őket menet közben. A vaddisznók, szarvasok és egyéb vadak pedig nem tudják megbecsülni a gépjárművek sebességét, nem várják meg, hogy elhaladj mellettük, simán kiugranak a száguldó kocsi elé. Éppen ezért is tanácsolja azt a német autóklub, hogy hiába vetted észre az út mellett az állatot, aki látszólag nem akar átmenni a másik oldalra, mindenképpen lassíts le. Érdemes lekapcsolni a távolsági fényszórót is, hogy ne vakítsa meg a vadat, illetve akár a dudával is elriaszthatod az út széléről - utóbbival azért óvatosan, mert lehet, hogy pont ezért ugrik ki az útra az állat.

Az ADAC szakemberei emellett arra jutottak, hogy ha már elkerülhetetlen az ütközés, inkább ne rántsd el a kormányt, hanem gázold el a vadat. Sokkoló tanács, de még mindig ez a jobbik eset: hiszen, ha elrántod a kormányt, akkor könnyen kiköthetsz az útszéli árokban, egy fában, vagy legrosszabb esetben a szembesávban, komolyabb balesetet okozva. Szemléltetésképp a németek több tesztet is végeztek egy 180 kilós vaddisznó bábuval, amit ballisztikai zseléből készítettek - ez az anyag utánozza a legjobban a valódi hús és izomzat sűrűségét.

A kocsit vezető kaszkadőr egyszer 80 kilométeres sebességgel csapta el a műdisznót, és bár elég komoly erőhatások érték a kocsiban, nagyjából sértetlen maradt az ütközés után. A tesztelő nem próbálta meg kikerülni a bábut, csupán tövig nyomta a féket, amikor azt kihúzták elé a bokorból, és megpróbálta egyenesen tartani közben az autót - így lehet elkerülni, hogy komolyabb baj legyen a vége.

Azt is megvizsgálták, hogy a különféle segédrendszerek el tudják-e kerülni a vadgázolást. Első körben egy Peugeot 508-as éjjellátó asszisztensét tesztelték, ami infravörös sugarakkal pásztázza a teret. Ezek a műszerek eddig nemigen terjedtek el az autókban, vagy csak igen drágán lehet rendelni őket extraként, de az ADAC szerint az éjjellátóval könnyen el lehet kerülni a gázolásokat - akár emberről, akár állatról van szó. A rendszer időben észlelte a tesztbábut is, és a fékezésben is segédkezett.

Soron volt még a vészfék-asszisztens is, ezt két kocsiban (VW T-Cross és Mitsubishi Eclipse Cross) is kipróbálták: kiderült, hogy a rendszer nem képes minden esetben elkerülni a vadakkal való ütközést. Bár az ilyen rendszereket 2022-től kötelezően be kell építeni az új autókba, a vészfék-asszisztenseket javarészt gyalogosok, más autók és kerékpárosok érzékelésére kaliblárják - nem pedig mondjuk vaddisznókra.

Mit kell tenni, ha vadat gázolsz?

Ha már megtörtént a baj, azonnal kapcsold be a vészvillogót, vegyél fel láthatósági mellényt, mielőtt kiszállsz. Ha és személyi sérülés is történt, akkor mindenekelőtt a sérült állapotát stabilizáld, és értesítsd a mentőket. A rendőrséget mindenképpen ki kell hívni, hiszen a vadgázolás közúti balesetnek minősül - a rendőrök felveszik a jegyzőkönyvet, és értesítik az illetékes vadásztársaságot, önkormányzatot a balesetről, akik elszállítják az állat tetemét. Mindenképpen dokumentálni kell a helyszínt, fotókat készíteni a balesetről.

Az elütött állatot semmiképp se vigyük haza, mert az lopásnak minősül: egy őz értéke például átlagosan 200-300 ezer forint, de ez az összeg akár az egymillió forintot is meghaladhatja, ennyire büntethetnek meg, ha autónkban találnak rá a tetemre. Ne hagyjuk el a helyszínt, ugyanis - mint fentebb említettük - ilyen esetben rendőrt kell hívni, mivel a vadbaleset is közúti balesetnek minősül.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ki fizeti a kárt?

Korábban a HelloVidék is foglálkozott a témával, ők annak jártak utána, ki fizeti meg a károkat, ha elütünk egy vadállatot. Ez elég sok dolog függvénye: amennyiben egy vadásztársasághoz tartozó területen ütünk el egy vadállatot, figyelembe kell vennünk, hogy volt-e kihelyezve az úton vadveszélyre figyelmeztető tábla, vagy sem.

Ha nem volt vadveszélyre figyelmeztető tábla kitéve az útszakaszon, akkor gépkocsink kárát az illetékes vadásztársaságnak kell megtérítenie. Abban az esetben, ha a társaság nem vállalja a felelősségét, nincs más lehetőség, mint polgári peres úton érvényesíteni a kárigényünket, ehhez szükséges a rendőrségi jegyzőkönyv, valamint a különböző dokumentációk. Kárigényünket a kitöltött bejelentő lappal érvényesíthetjük: vigyük el a biztosítónkhoz, illetve a vadásztársaság / szervezet biztosítója is fel fogja venni a kapcsolatot velünk.

Amennyiben a tábla ki volt helyezve, a társaságot nem terheli felelősség, azaz nem kötelességük kifizetni kárunkat, sőt, ha a vad elpusztul, akkor annak értékét is meg kell térítenünk a vadásztársaság felé. Ha az autó tulajdonosának van megfelelő kötelező felelősségbiztosítása, akkor a károkat annak terhére is rendezheti.

A biztosító csak olyan balesetek után fizet a kötelező felelősségbiztosítás terhére, melyet közúti forgalomban részt vevő jármű okozott. Ez a biztosítási forma tehát nem használható vadgázolás esetén, hiszen nem egy másik - biztosítással rendelkező - autó okozta a balesetet. Ez abban az esetben is igaz, ha a valaki megsérül, esetleg kórházban kell maradnia, és ebből kifolyólag nem tud dolgozni, vagy más, ezzel összefüggő kára keletkezik. Ezért fontos, hogy a sofőrnek legyen (magánemberként, nem autóvezetőként kötött) balesetbiztosítása, vagy az autóra kötött casco biztosítása, melynek van ilyen kiegészítője.

Abban az esetben, ha személyi sérülés történt, a rendőrség megvizsgálja a baleset körülményeit és a baleset kimenetelétől függően szabálysértési vagy büntetőeljárást folytathat le. Ilyen esetben balesetbiztosításunkat vehetjük igénybe.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem