Figyelem! Az óradíj 500 forint, és nemcsak hétköznapokon, hanem hétvégén, sőt ünnepnapokon is fizetni kell Balatonbogláron.
A vezetői engedélynek és a forgalminak mindig nálunk kell lenniük, ezt eddig is tudtuk. De például a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kötvény (kgfb-kötvény) is szükséges? A válasz az, hogy nem.
A vonatkozó törvény szerint "a biztosítási fedezet fennállását az ellenőrzésre jogosult hatóság elektronikus úton, közvetlen lekérdezéssel, a kötvénynyilvántartó szervvel számítógépes kommunikációs kapcsolat segítségével ellenőrzi" - írta a hvg.hu a DAS Jogvédelmi Biztosító szakértőire hivatkozva. Vagyis az autósoknak ilyen igazolást nem kell maguknál tartaniuk, sem papíralapú, sem pedig elektronikus formában.
A törvény azt is kimondja, hogy "az ellenőrzés alá vont személy jogosult és nem köteles a felelősségbiztosítási szerződés fennállását külön jogszabályban meghatározott igazolóeszközzel is bizonyítani". A DAS szakértői szerint ilyen eszköz lehet a biztosítást igazoló okirat, vagy a zöldkártya. Összességében elmondható, hogy a rendőrök elektronikus úton vizsgálják meg, hogy az autós rendelkezik-e kötelezővel, és hogy annak a díja be van-e fizetve.
Bejelentette Magyar Péter: jön a szigor az elektromos rollerekre, életkori korlátozást is bevezetnek
A szabályozás a teljesítményük alapján két csoportra osztja a járműveket: a legfeljebb 25 km/órás sebességre képes, kis teljesítményű rollereket 14 éves kortól lehet majd vezetni.
Megindul a drágulás a hazai kutakon: brutális áremelés jöhet egy héten belül a benzinnél, gázolajnál
Hetekig nem változtak az üzemanyagárak, a következő időszakban a benzin akár 10, a dízel pedig 20 forinttal is drágulhat literenként.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







