Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unióban nem lesz elegendő alapvető fontosságú nyersanyag a megújuló energiaforrásokhoz.
2017-ben Magyarországon 6,81 százalék volt a közlekedésben használt megújuló energiaforrásokból származó energia aránya. Ez több mint 3 százalkkal marad el egyelőre a 2020-ra tervként kitűzött 10 százaléktól. És bár a régióban nem állunk rosszul, nehéz lesz teljesíteni a célkitűzést, főleg ha azt vesszük, hogy 2012-2017 között csupán 0,9 százalékkal sikerült növelnünk a megújuló energiaforrásokból származó energia arányát. Mindebből ráadásul parányi részt szakított ki a közúti közlekedés.
Az Európai Unióban a közlekedésben használt megújuló energiaforrásokból származó energia aránya 2017-ben 7,6 százalék volt, szemben a 2007-ben mért 3,1 százalékkal - derült ki az Eurostat frissen közzétett jelentéséből. Ez azt jelenti, hogy hogy a megújuló energia felhasználása az elmúlt években folyamatosan nőtt Európában, az azonban némileg kiábrándító adat, hogy a 2020-ra tervezett 10 százalékos célarányt eddig csupán két ország tudta elérni. Az egyik Svédország (38,6%), a másik pedig Finnország (18,8%).
Ahogy az a grafikonon is látszik, Magyarországon 2017-ben 6,81 százalék volt a megújuló energiaforrásokból származó energia aránya a közlekedésben, ami 0,75 százalékkal kevesebb, mint az EU-s átlag (7,56%). A lemaradásunk tehát nem számottevő, ám a 2020-ra kitűzött 10 százalék azért jócskán messze van, főleg ha megnézzük, hogy 2012-2017 között például csupán 0,9 százalékkal sikerült növelnünk az arányszámunkat. Mindezt úgy, hogy 2016-ról 2017-re még vissza is estünk 0,74 százalékot.
Azt is érdemes persze látni, hogy a környező országok közül egyedül Ausztria az, aki nagyon közel tud lenni a 2020-ra kívánt 10 százalékos arányhoz, nyugati szomszédunknál 2017-ben 9,74 százalék volt a megújuló energiaforrásokból származó energia aránya. Ezen kívül azonban a szomszédink között tudhatunk egy abszolút sereghajtó országot is, Horvátországban ugyanis a közlekedésben felhasznált, megújuló üzemanyagok származó energia aránya mindösszesen 1,2 százalék volt.
A vasút viszi a pálmát
A statisztikákat elemezve érdemes azt is megemlíteni, hogy a közlekedésben felhasznált, megújuló energiaforrásokból származó energia aránya a közúti közlekedésben a legmarginálisabb, és például a vasúti közlekedésben sokkal jelentősebb. Ha megnézzük Magyarországot, akkor látjuk, hogy míg a közúti közlekedés által felhasznált megújuló energia 0,6 ktoe (kilótonna olaj-egyenérték), addig a vasúti 29,1 ktoe. Tehát utóbbi felhasználása 48,5-szörös.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







