A pénzügyőrök a sofőrt a vezetéstől eltiltás megsértése és a kétes eredetű okmány miatt további eljárás lefolytatására átadták a rendőrség munkatársainak.
Józsefváros közel van a belvároshoz, ezért sokan használták eddig P+R parkolónak a területet. Ennek próbál gátat szabni most a VIII. kerület, amikor megnöveli a fizetős parkolás területét - írja a Magyar Nemzet.
Ősztől még több helyen kell majd az autósoknak a parkolásért fizetni Józsefvárosban. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ (JGK) Zrt. parkolásüzemeltetési feladatok ellátására írt ki pályázatot. A feladatokra százmillió forintot különítettek el.
A fizetési terület kiterjesztését lakossági igényekkel magyarázzák, az itt élőknek ugyanis feszültségeik vannak azokkal, akik P+R parkolónak használják a kerületet.
Ha minden a tervek szerint alakul, például senki nem támadja meg a közbeszerzési eljárás jövőbeni eredményét, akkor október 1-én már indulhat a rendszer. Az Üllői út és a Könyves Kálmán körút kereszteződésében található felüljáró alatti területen továbbra sem kell majd fizetni a parkolásért, mivel az fővárosi területnek számít.
-
Vállalat-finanszírozás fedezettel: hogyan javítja a kondíciókat a Start Garancia kezessége?
Limbach Attilát, a Start Garancia Zrt. vezérigazgatóját arról kérdeztük,hogy miért érdemes ma egy vállalatnak kezességet kérnie és minek kell ehhez megfelelnie?
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







