Októberben visszaesett az új autók forgalomba helyezése Magyarországon, de az év első tíz hónapjának mérlege továbbra is jelentős növekedést mutat.
Ismét felbukkant a trükkös lopás a magyar autópályákon: mutatjuk, mire érdemes figyelni.
Régi trükköt vettek elő a trükkös tolvajok. A hétvégén egy hegyeshalmi parkolóban kiszúrták egy autó gumiját és a kerékcsere alatt észrevétlenül ellopták az utastérben őrizetlenül hagyott női táskát.
Ez volt a csapda
A békési házaspár svájci forgalmi rendszámú BMW gépkocsijával 2015. május 8-án este lépte át az osztrák-magyar határt. Hegyeshalomban, a határátkelőhely előtti parkolóban megálltak autópálya matricát vásárolni, majd Budapest felé indultak tovább. Néhány kilométer után a gépkocsi műszerfalán a lámpa jelezte, hogy az egyik kerékből elment a légnyomás. Az autó hátsó kereke teljesen lapos volt, azt feltehetően a parkolóban, késsel szúrták ki. A kerékcsere alatt a gépkocsi ajtaját a nyitva hagyták és az első ülésen lévő női táskát a trükkös tolvajok észrevétlenül elvitték.
A házaspár a lopást nem észlelte és a bűncselekménnyel összefüggő gyanús körülményt sem tapasztaltak. A feltételezett elkövetők személyére, illetve gépkocsijuk típusára a rendőröknek információt adni nem tudtak.
Az idegenforgalom szempontjából kiemelt főútvonalakon, autópályákon a trükkös lopásokat jellemzően külföldi elkövetők külföldiek ellen követik el. A trükkös tolvajok a kiszemelt áldozat autójának kerekét megszúrják, és amikor az megállásra kényszerül, a járműtől távolabb, a sötétben megállva, gyalogosan lopóznak a gépkocsihoz.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A rendőrség azt tanácsolja, hogy
- kiszálláskor az indítókulcsot vegyük ki a gyújtáskapcsolóból és az ajtókat zárjuk le.
- az utastérben nem ajánlatos értéket hagyni, ha többen utazunk, valaki maradjon a kocsiban, illetve annak közvetlen közelében.
- legyünk óvatosak az olyan hirtelen felbukkanó idegenekkel szemben, akik túlzottan segítőkésznek mutatkoznak.
- az utazás során a pénzt és iratokat testközelben, a ruházat belső zsebében vagy a csomagtartóban célszerű tartani.
Bejelentette Magyar Péter: jön a szigor az elektromos rollerekre, életkori korlátozást is bevezetnek
A szabályozás a teljesítményük alapján két csoportra osztja a járműveket: a legfeljebb 25 km/órás sebességre képes, kis teljesítményű rollereket 14 éves kortól lehet majd vezetni.
Megindul a drágulás a hazai kutakon: brutális áremelés jöhet egy héten belül a benzinnél, gázolajnál
Hetekig nem változtak az üzemanyagárak, a következő időszakban a benzin akár 10, a dízel pedig 20 forinttal is drágulhat literenként.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







