A térségbe egyre több vadászgép és tankergép érkezik, miközben Donald Trump elnök a konfliktus esetleges kiterjesztését és a diplomáciai megoldási lehetőségeket egyaránt mérlegeli.
Oroszország arra számít, hogy az új magyar vezetéssel is folytatódnak a rendkívül pragmatikus kétoldalú kapcsolatok - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára hétfőn Moszkvában újságíróknak.
"Arra számítunk, hogy folytatni fogjuk rendkívül pragmatikus kapcsolatainkat Magyarország új vezetésével" - mondta. Az orosz elnök sajtótitkára hangsúlyozta, hogy a magyar nép meghozta döntését, amihez Oroszország tisztelettel viszonyul. Közölte, hogy Moszkva érdekelt a jó kapcsolatok kiépítésében.
"Hallottunk a bejelentéseket (Magyar Péter részéről), amelyek a párbeszédre való hajlandóságról szóltak. Természetesen ez mind Moszkvának, mind Budapestnek hasznos lesz" - mondta Peszkov. Hozzátette, hogy Moszkvának türelemmel kell lennie, és meg kell várnia, hogy milyen lépéseket tesz majd az új magyar vezetés.
"Érdekeltek vagyunk benne, hogy jó kapcsolatokat építsünk ki Magyarországgal, akárcsak Európa összes országával. Tudjuk, hogy az európai országok esetében sajnos egyelőre nem beszélhetünk viszonosságról, de Oroszország nyitott a párbeszédre" - nyilatkozott.
Azt javasolta a sajtótájékoztató részvevőit, hogy az arra vonatkozó kérdéseket, vajon Magyarország és más európai országok milyen mértékben igénylik a Barátság kőolajvezeték jövőbeni működését, közvetlenül ezeknek az államoknak tegyék fel. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy Oroszország a világ egyik legmegbízhatóbb energiaellátója volt és marad, ebben a tekintetben a szerepét nem lehet túlbecsülni.
Dmitrij Peszkov úgy vélekedett, hogy a magyar parlamenti választások eredménye nem lesz hatással az Ukrajna körüli helyzetre. "Nem hiszem, hogy ennek köze lenne az orosz-ukrán konfliktus alakulásának kilátásaihoz. Ez a jelek szerint két különböző folyamat. Ezért nem látok itt semmiféle összefüggést" - mondta a Kreml szóvivője.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Pénzcentrum kutatás a mesterséges intelligenciáról!
A Pénzcentrum és a Miskolci Egyetem közös kutatásra arra a kérdésre keresi a választ, hogy milyen a kapcsolata jelenleg az embereknek a mesterséges intelligenciához, mire használják, mire nem használják, és hogy milyen attitűddel közelítenek hozzá. Töltsd ki te is a teljesen anonim kutatásunk.







