Szinte felér egy atomcsapással a fenyegetés: elképesztő katasztrófa felé rohan az olajban gazdag térség

Bár a nemzetközi figyelem elsősorban az olajpiaci zavarokra irányul, a Perzsa-öböl országai számára a vízhiány sokkal életbevágóbb probléma. Elemzők arra figyelmeztetnek, hogy az ivóvíz könnyen háborús fegyverré válhat. A sótalanító üzemek központosított létesítmények, amelyeket nehéz és időigényes megjavítani. Működésük megzavarása azonnali nyomást gyakorol a lakosságra. Mivel a víz- és energiaellátás szorosan összefügg, egy erőművet érő találat közvetve a víztermelést is leállíthatja. Emellett a zárt tengeri környezet miatt egy szándékos olajszennyezés is használhatatlanná teheti a rendszereket. Ez a helyzet tömeges elvándorláshoz és politikai zsaroláshoz vezethet.

A probléma egyik gyújtópontja Irán, amely eleve a világ egyik legsúlyosabb vízválságával küzd. Az ország a hatodik egymást követő aszályos évét éli, a csapadékmennyiség pedig a töredékére esett vissza. A helyzetet a rossz vízgazdálkodás idézte elő. A hagyományos, felszín alatti csatornarendszerek helyett gátakat építettek, az elavult és szabályozatlan mezőgazdaság pedig a vízkészletek 90 százalékát felemészti. Ennek következtében Irán kimerítette a talajvízkészleteit. Ez súlyos talajsüllyedéshez és olyan ökológiai katasztrófákhoz vezetett, mint az egykor hatalmas Urmia-tó szinte teljes kiszáradása. A klímaváltozás miatt a korábban évtizedenként jelentkező aszályok mára rendszeressé váltak. A vízhiány ráadásul olyan méreteket öltött, hogy már a főváros, Teherán áthelyezése is felmerült.

Eközben az öböl menti, sivatagos arab államok ivóvízellátása állandó folyók hiányában szinte teljes mértékben a tengervíz-sótalanítástól függ. A világ sótalanított vizének 40 százalékát ez a régió adja. Míg az Egyesült Arab Emírségek vagy Szaúd-Arábia nagyvárosainak ellátása döntően ezekből az üzemekből származik, addig Bahrein, Katar és Kuvait ivóvize szinte száz százalékban erre a technológiára épül. Ezen létesítmények nélkül a térségben napokon belül teljesen leállna az élet.

A helyzetet rendkívül veszélyessé teszi, hogy az infrastruktúra egyre inkább célponttá válik, noha a polgári vízellátás támadását a Genfi egyezmények háborús bűnnek minősítik. Az elmúlt időszakban több aggasztó incidens is történt. Irán például arról számolt be, hogy amerikai csapás érte egy sótalanítóját, míg Bahreinben és Kuvaitban iráni drónok és rakétatörmelékek okoztak károkat a víztisztító állomásokon. Szakértők szerint a nemzetközi normák az elmúlt évtizedben jelentősen meggyengültek, és a víz egyértelműen felkerült a háborús fegyverek listájára.

Bár egy fejlettebb logisztikával rendelkező állam a víztározók segítségével néhány napig átvészelheti az ellátás kiesését, 48-72 óra elteltével elkerülhetetlen a víznyomás esése és a szigorú vízkorlátozás bevezetése. Egy komplex sótalanító üzem kijavítása hetekig is eltarthat, amire a kisebb országoknak egyszerűen nincsenek tartalékaik. Szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a vízi infrastruktúra elleni összehangolt támadásnak tabunak kellene maradnia. Egy ilyen lépés ugyanis katasztrofális következményekkel járna, és veszélyességében szinte a nukleáris fegyverek bevetésével ér fel.

Hogyan hat a közel-keleti konfliktus a magyarok utazási döntéseire

A Pénzcentrum friss kutatásban vizsgálja, hogyan befolyásolja a közel-keleti konfliktus és az iráni–amerikai feszültség a magyar utazók idei terveit. A felmérés arra keresi a választ, hogy a bizonytalan geopolitikai helyzet miatt változnak‑e az úti célok, kerülik‑e a térséget érintő járatokat, számítanak‑e drágulásra, illetve mennyire tartják fontosnak a biztonsági szempontokat. A kérdőív azt is feltérképezi, milyen alternatív úti célok felé fordulnak azok, akik elkerülnék a Közel‑Keletet vagy Törökországot.