Nincs mese, Európába is begyűrűzött a közel-keleti válság: ez az ország lehet a legnagyobb vesztese

Az euró árfolyama és az európai részvényindexek is esni kezdtek a közel-keleti konfliktus hírére. A legrosszabbul azonban az olasz piac reagált, ami nem véletlen. Olaszország az Európai Unió egyik leginkább energiaimportra szoruló tagállama: energiaszükségletének mintegy háromnegyedét külföldről fedezi.

Az igazi sebezhetőséget most az energiamix összetétele jelenti. Az olasz energiafogyasztás kiugróan nagy hányada földgázból származik, amelynek szinte teljes mennyiségét importálni kell. A cseppfolyósított földgáz (LNG) behozatalának nagyjából fele Katarból érkezik, amely több más térségbeli állammal együtt most támadások kereszttüzében áll.

A gáz aránya az olasz energiamixben évek óta nő, elsősorban a zöld átmenet részeként. A kormány ezzel a még nagyobb szén-dioxid-kibocsátású energiaforrásokat igyekszik kiváltani. Az orosz–ukrán háború kitörése után Róma az orosz forrásokat alternatív beszállítókkal, jelentős részben amerikai LNG-vel próbálta helyettesíteni. Most azonban éppen az Egyesült Államok által kirobbantott háború miatt kialakuló energiapiaci költségsokk sodorhatja nehéz helyzetbe az országot.

EZ IS ÉRDEKELHET

Mutatjuk, hogyan reagáltak az EU-s országok Irán csapásaira: Orbán Viktor is megszólalt

Az uniós intézményvezetők a nyilatkozatokban egyértelműen az iráni rezsimváltás lehetőségét hangsúlyozták.

Az olasz közműszolgáltatók szövetségének becslése szerint, ha az áram- és gázárak tartósan 10 százalékkal emelkednének, az egy átlagos háztartásnak évente 207 euró, azaz mintegy 80 ezer forint többletkiadást jelentene. Egy kedvezőtlenebb forgatókönyv esetén – 30 százalékos gáz- és 25 százalékos áramdrágulásnál – a pluszteher már 585 euróra, nagyjából 230 ezer forintra nőne.

Az energiaárak már eddig is központi politikai témának számítottak, uniós összehasonlításban is kiugróan magasak. A drága energia különösen a vállalati szektort sújtja. Meloni ezért készül konfliktusba kerülni Brüsszellel: tervei szerint az államkassza visszatérítené a cégeknek a gáztüzelésű erőművek szén-dioxid-kibocsátása után fizetendő többletköltségek egy részét. A Financial Times azonban arra figyelmeztet, hogy a tervet nehéz lesz elfogadtatni, mivel az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer az európai klímapolitika egyik alappillére.

A háború következményei ugyanakkor messze túlmutatnak az energiaárakon. Az energia drágulása az általános árszínvonalat is felhajtja, hiszen minden termék előállítása és szállítása költségesebbé válik. Ha a gáz- és olajárak nem térnek vissza a korábbi szintre, az az inflációs várakozásokat is átírhatja. Ilyen környezetben a jegybankok óvatosabban csökkentik az alapkamatot, sőt akár újabb szigorítás is napirendre kerülhet. A befektetők szombat óta egyre nagyobb valószínűséget áraznak annak, hogy az Európai Központi Bank még az idén kamatot emel, noha ez egyelőre nem számít alapesetnek.

A drágább hitelfelvétel visszafogná a gazdasági növekedést, amelyet elvben költségvetési élénkítéssel lehetne ellensúlyozni. Csakhogy Olaszországnak Görögország után a második legmagasabb a GDP-arányos államadóssága az eurózónában. Ráadásul nemrég derült ki, hogy a tavalyi költségvetési hiányt nem sikerült 3 százalék alá szorítani: a végleges adat 3,1 százalék lett, szemben a kormány deklarált céljával. A kabinetnek így gyakorlatilag nincs mozgástere a növekedés ösztönzésére.

Pedig a gazdaságélénkítésre nagy szükség lenne. Olaszország régóta képtelen tartós lendületet adni gazdaságának, és folyamatosan lemarad a többi nagy európai ország mögött. A kilátások rövid távon sem biztatóak: az Európai Bizottság előrejelzése szerint 2026-ban és 2027-ben is mindössze 0,8 százalékos növekedés várható, a tavalyi 0,5 százalék után.

Meloni számára különösen rosszkor érkeznek ezek a csapások. Jövőre parlamenti választásokat tartanak Olaszországban, vagyis a miniszterelnöknek lényegében ez az éve maradt arra, hogy kézzelfogható javulást mutasson fel. Kormánya olasz mércével mérve rendkívüli politikai stabilitást hozott: ha szeptemberig kitart, a második világháború óta leghosszabb ideje hivatalban lévő olasz kabinet lesz. Sokan azonban megkérdőjelezik, hogy a stabilitáson túl mit sikerült elérnie.

Való igaz, hogy sikerült érdemben mérsékelni a költségvetési hiányt: amikor hivatalba léptek, az arány 8 százalék körül volt, és azóta jelentősen csökkent. A munkanélküliség is visszaesett. Az olasz gazdaság mélyen gyökerező strukturális gondjaira azonban nem született válasz. A reálbérek még mindig alacsonyabbak, mint 2021-ben voltak, és egy átlagos olasz dolgozó húsz évvel ezelőtt termelékenyebb volt, mint ma. Mindezt tetézi, hogy az adóelvonás szintje – amely már korábban is jóval meghaladta a fejlett országok átlagát – a Meloni-kormány alatt tovább nőtt, és már a GDP 43 százalékát teszi ki.

Az iráni háború gazdasági következményei így csak újabb terhet jelentenek az olasz problématérképen. Ráadásul nem ez az első alkalom, hogy az ország Donald Trump egy döntése nyomán az európai országok közül az egyik leginkább érintetté válik. A vámháború idején is a legkitettebb uniós tagállamok között volt. Meloni alighanem nem erre számított, amikor az amerikai elnök megválasztásakor Olaszországot igyekezett Washington legfontosabb európai szövetségeseként pozicionálni.