Az iráni elnök szerint Teherán nem akar háborút, ugyanakkor nem hajlandó megadni magát az amerikai és izraeli támadásoknak.
Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere pénteken arra kérte az ukrán főváros lakóit, hogy akik tehetik, ideiglenesen hagyják el a várost, és olyan helyre utazzanak, ahol rendelkezésre áll alternatív áram- és fűtési lehetőség.
A felhívás azt követően jelent meg, hogy Oroszország újabb légicsapást hajtott végre Kijev ellen. Klicsko tájékoztatása szerint a főváros többlakásos épületeinek mintegy fele, közel hatezer ház maradt távhő nélkül, miután a támadás súlyosan megrongálta a létfontosságú infrastruktúrát. A város több pontján a vízellátás is akadozik.
A polgármester közölte, hogy a szolgáltatók mobil kazánházakat telepítettek a szociális intézményekhez, elsősorban kórházakhoz és szülészeti osztályokhoz. Az energetikai szakemberek folyamatosan dolgoznak az áram- és a távhőszolgáltatás helyreállításán. Klicsko szerint minden erőfeszítést megtesznek azért, hogy a kijeviek otthonaiban minél hamarabb visszatérjenek az alapvető közszolgáltatások.
Hangsúlyozta, hogy a mostani, kombinált támadás eddig a legsúlyosabb károkat okozta a főváros energiaellátása szempontjából, ráadásul az előrejelzések szerint a következő napokban kedvezőtlen időjárás várható.
Mikola Kolisznik energetikai miniszterhelyettes sajtótájékoztatóján elmondta, hogy Kijevben és környékén több mint félmillió fogyasztó maradt áram nélkül. A Kijev megyei Szlavutics városában teljesen megszűnt az áramszolgáltatás. A támadások alállomásokat, nagyfeszültségű vezetékeket és energiatermelő létesítményeket is megrongáltak.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Julija Szviridenko a Telegramon azt írta, hogy a pénteki csapások során Oroszország célzottan a lakossági távhőt biztosító területi kazánházakat támadta. Megfogalmazása szerint ez energetikai terror, amelynek célja a tél fegyverként való felhasználása.
Ezzel összefüggésben Olekszij Kucserenko parlamenti képviselő, az energetikai bizottság alelnöke arról számolt be, hogy több kijevi kerületben a közszolgáltatók utasítást kaptak az épületeken belüli fűtési rendszerek leürítésére.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






