Kibökte Kuba vezetője: kizárólag ebben az egyetlen esetben hajlandó távozni a hatalomból
Nem tervezi a lemondását Miguel Díaz-Canel kubai elnök, erről egy amerikai televíziónak adott interjúban beszélt.
Nem tervezi a lemondását Miguel Díaz-Canel kubai elnök, erről egy amerikai televíziónak adott interjúban beszélt.
Orosz dróntámadás ért egy elektromos alállomást Kárpátalján, ami azért különösen figyelemre méltó, mert ilyen mélyen eddig nem jutottak el az orosz eszközök Ukrajna nyugati részén.
Sok esetben megelőzhető, hogy az áramszünet miatt ki kelljen dobni a hűtőszekrényben vagy a fagyasztóban tárolt élelmiszereket.
Elvesztette elsődleges külső áramellátását a zaporizzsjai atomerőmű. Európa legnagyobb nukleáris létesítménye így jelenleg egyetlen tartalékvezetékre utalva működik.
A nyilatkozat egy újabb súlyos orosz támadássorozat után hangzott el.
Kuba teljes áramellátása összeomlott hétfőn, miután az amerikai olajembargó következtében a szigetország üzemanyag-tartalékai kimerültek.
Szombat délután jelentős fennakadások bénították meg Budapest közösségi közlekedését.
Dróntámadások érték az Amazon közel-keleti adatközpontjait az amerikai–iráni konfliktus következtében.
Fagyos figyelmeztetést küldött az idei tél a világnak: egy sokat kritizált szereplő lépett elő megmentőként
Országszerte kaotikus helyzetet okozott a pénteki vihar: a tűzoltókat kora estig 377 riasztáshoz hívták
A tárgyalások a hivatalos diplomáciai csatornákat megkerülve zajlanak, ami arra utal, hogy Washington még mindig a 94 éves visszavonult vezetőt tartja Kuba tényleges irányítójának.
A helyzetet súlyosbítja, hogy január eleje óta leálltak a Venezuelából érkező olajszállítások.
Két nagyfeszültségű távvezeték egyszerre állt le, ezzel láncreakciót indítva el az ukrán hálózatban.
A Kristin névre keresztelt vihar több mint 800 ezer embert hagyott áram nélkül Közép- és Észak-Portugáliában.
Az ország déli államaiban már vasárnap reggel több mint 600 ezer háztartás maradt áram nélkül, és a hatóságok arra számítanak, hogy ez a szám meghaladhatja az egymilliót.
A támadássorozat időzítése különösen figyelemre méltó, mivel közvetlenül az Abu-Dzabiban zajló háromoldalú béketárgyalások után következett.
Ukrajna energiaellátása jelentősen romlott az orosz légitámadások következtében.
Pénteken napközben már országszerte 0 fok feletti hőmérsékletre lehet számítani.
A környék több épületében áramkimaradás tapasztalható.
Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere pénteken arra kérte az ukrán főváros lakóit, hogy akik tehetik, ideiglenesen hagyják el a várost, és olyan helyre utazzanak, ahol rendelkezésre áll alternatív áram- és fűtési lehetőség.