23 °C Budapest
Whitestown - 2022 novembere körül: SHEIN e-kereskedelmi elosztóközpont. A SHEIN a világ egyik legnagyobb divat- és kiegészítő kiskereskedője.

Vékony jégen táncol a Shein: a franciák már a kitiltást fontolgatják

2025. november 3. 13:18

Franciaország súlyos lépést fontolgat a kínai Shein ellen: ha a vállalat újra tiltott, gyermekeket idéző szexbabákat forgalmazna, teljesen kizárhatják a francia piacról. A Shein közölte, hogy az érintett termékeket már eltávolították, írja a Portfolio a Reutersre hivatkozva.

Franciaország figyelmeztette a kínai Sheint, hogy kitilthatják az ország piacáról, ha ismét gyermekeket idéző szexbabákat kezd árusítani.

Roland Lescure francia pénzügyminiszter a BFM TV-nek adott interjúban kijelentette: „Ha az efféle magatartás megismétlődik, jogunkban áll megállítani a Shein francia piaci hozzáférését.”

A tiltás lehetőségét azután vetették fel, hogy a Shein kínálatában korábban megjelentek olyan, gyermekeket utánzó szexbabák, amelyek nagy felháborodást váltottak ki Franciaországban. A cég a francia hatóságok nyomására ezeket már eltávolította a platformjáról.

A Shein a Reuters megkeresésére e-mailben közölte, hogy „a szóban forgó termékeket azonnal eltávolítottuk a platformról, amint tudomást szereztünk ezekről a súlyos problémákról.”

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 22. péntek
Júlia, Rita
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. május 22. 08:16