Líbiai tisztségviselők nyilatkozataiból derült ki, hogy egy titkos ukrán egység támadást hajtott végre egy orosz tartályhajó ellen Líbia partjainál.
A magyar–ukrán kapcsolatok témája is szóba került hétfőn Budapesten, ahol Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter izraeli kollégájával tartott közös sajtótájékoztatót.
A tárca közleménye szerint Szijjártó újságírói kérdésre elmondta: a két ország kapcsolatában több vitás ügy is feszültséget okoz, különösen a kárpátaljai magyar közösség helyzete és jogai kapcsán. Hozzátette: Magyarország álláspontja szerint ezek rendezése elősegítheti a kapcsolatok javulását.
A külügyminiszter bejelentette, hogy a héten Budapestre látogat Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter. A találkozó célja, hogy a felek ismét megvitassák a vitás kérdéseket, és lehetőség szerint közeledjenek az álláspontok.
Szijjártó Péter felidézte: az elmúlt években több alkalommal találkozott ukrán kollégáival, és a magyar fél továbbra is nyitott a párbeszédre annak érdekében, hogy a kétoldalú kapcsolatokat stabilizálják.
Címlapkép: Bruzák Noémi, MTI/MTVA
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








