A robotokat a legkülönfélébb feladatokra tanítják be, a gyári válogatástól kezdve a masszázson át egészen a bolti polcok feltöltéséig.
Nagy változás élesedik a gyerekek közösségi média használatában: korhatáros szabályozást sürgetnek
Korhatáros szabályozást javasolt a közösségi médiában Hendrik Streeck, a német szövetségi kormány drogügyi megbízottja egy hétfőn megjelent német lapinterjúban a gyermekek túlzott képernyőhasználata miatt, arra intve, hogy az függőséghez vezethet, és komolyan veszélyeztetheti a kiskorúak fejlődését.
A virológusként ismertté vált szakember a Rheinische Post című lapnak adott interjúban arra figyelmeztetett, hogy a gyerekek körében a digitális eszközök túlzott használata egyre inkább függőségre utaló jeleket mutat. Tudományos vizsgálatok igazolják - hangsúlyozta -, hogy azok a fiatalok, akik életkoruknak nem megfelelő tartalmakat néznek, sokkal hajlamosabbá válnak a kábítószer-használatra is.
A drogügyi megbízott kifejtette, hogy a rendelkezésére álló adatok szerint a gyerekek átlagosan naponta négy órát töltenek el a közösségi médiával, további két órát számítógépes játékokkal, és újabb két órát a különféle streaming-szolgáltatásokat használva.
Ezek ijesztően magas számok. Az ember elgondolkodik, mikor jut idejük egyáltalán alvásra?
- jegyezte meg Streeck, hozzátéve: mindez a gyerekek szabadidejéből vesz el fontos órákat, ami a szociális készségek, a mozgás és az érzékszervek fejlődését támogatná. Ugyanakkor bírálta az általános iskolások körében sokat emlegetett teljes mobiltelefon-tilalmat. "Nem az a cél, hogy elzárjuk a gyerekeket a médiától, hanem az, hogy megtanulják felelősen használni. A digitális korban a technológia nélkülözhetetlen - de a lényeg a mértékletesség" - fogalmazott.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A felelősség Steeck szerint elsősorban a szülőké, illetve maguké a fiataloké. Riasztónak nevezte, hogy a 10-11 évesek több mint 40 százalékának van TikTok-fiókja, noha a szolgáltatás hivatalosan csak 16 éves kortól lenne elérhető szülői hozzájárulás nélkül. "Ez egyértelműen jelzi, hogy a helyzet kezelhetetlenné vált" - mondta.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








