Budapest teljes területére fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrség. Ez március 20-án 0 órakor kezdődik, és március 24-én 24 óráig tart.
Késést okoz a nyersanyaghiány a parajdi sóbánya felett futó Korond-patak elterelésének munkálatainál – számolt be róla a Székelyhon. A kivitelező nem tud elegendő betont beszerezni, ami hátráltatja az egyébként is sürgősségi beavatkozásként zajló munkálatokat – közölte Nicolae Soltuz, az állami tulajdonú Salrom beruházási igazgatója.
A szerdai helyszíni sajtótájékoztatón Soltuz elmondta, hogy a kivitelező két napja nem jut hozzá a szükséges betonmennyiséghez. Bár minden környékbeli betonkeverő üzemmel felvették a kapcsolatot, megoldás egyelőre nincs. A beszerzést az is nehezíti, hogy a beton minősége miatt csak 50 kilométeres körzetből szállíthatnak anyagot.
Eközben a sósvizű strand nyitásának előkészületei a tervek szerint haladnak, így július 1-jén megnyílhat a fürdő. A turisztikai létesítménytől a település a turisták visszatérését reméli.
A sóbányában felszerelt mikroszeizmológiai rendszer az elmúlt hat nap során tíz, jelentéktelen földtani eseményt rögzített. Szerda hajnalban először fordult elő, hogy a veszélyeztetett bányarészben nem történt újabb beomlás – feltehetően azért, mert a beáramlott víz telítődött sóval, így csökkent a romboló hatása.
Luci Ervin, a román vízügyi hatóság műszaki igazgatója arról számolt be, hogy jelenleg négy gramm/liter a víz sókoncentrációja Parajdon. A nagy teljesítményű szivattyúk továbbra is azon dolgoznak, hogy a Korond-patak vizét a bánya alatti szakaszra tereljék, megakadályozva annak érintkezését a sóval. A Korond-patakban és a Kis-Küküllőben nem tapasztaltak újabb halpusztulást, a Nagy-Küküllő és a Maros sótartalma pedig nem lépte túl a megengedett határértéket.
A bánya helyzete szerdán a román képviselőház napirendjén is szerepelt. Az AUR és az SOS Románia által kezdeményezett parlamenti vizsgálóbizottság felállítását elutasították, az RMDSZ képviselői tartózkodtak.
Ladányi László-Zsolt, az RMDSZ udvarhelyszéki képviselője a Maszolnak úgy nyilatkozott, hogy a kezdeményezés célja kérdéses, és emlékeztetett: jelenleg is zajlik a kormányzati vizsgálat, annak eredményére meg kell várni. Hozzátette: a szövetség álláspontja szerint a Salrom és a vízügyi hatóság vezetőit fel kell menteni, mivel szerintük a katasztrófa megelőzhető lett volna.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Bíró Barna Botond, Hargita megye tanácselnöke szerdán már a kivitelezővel kötött szerződés felbontását is kérte, a vállalatot „szakmai hiányossággal, felelőtlenséggel és arroganciával” vádolva.
A parajdi sóbányát májusban öntötte el ismét a felette folyó Korond-patak, miután az víz utat talált magának a föld alá. A bánya valamennyi szintje víz alá került, köztük a légúti betegségek kezelésére szolgáló turisztikai részleg és a Telegdy-bánya is. A parajdi sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb nevezetessége, amely több száz vendéglátóhely és helyi család megélhetését is biztosítja.
Címlapkép: Veres Nándor, MTI/MTVA
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







