Irán jelentősen kiterjesztette katonai ellenőrzését a Hormuzi-szoros térségében, és a jövőben előzetes engedélyhez kötné az áthaladó hajók mozgását.
Az amerikai kormány ezúttal 100 millió dollár (mintegy 35,6 milliárd forint) szövetségi szerződést von meg a Harvard Egyetemtől, az Általános Szolgáltatások Hivatala (General Services Administration, GSA) szerdán utasította az ügynökségeket hogy vizsgálják felül az egyetemmel kötött szerződéseket, és keressenek helyettük alternatív megoldásokat.
A The New York Times című amerikai lap által közölt levélben a GSF, amely a szövetségi szerződéseket és ingatlanokat felügyeli, a Harvarddal Egyetemmel és annak társintézményeivel kötött szövetségi kormányzati szerződések megszüntetését, vagy azok felülvizsgálatát kéri. Az utasítás nem érinti a folyamatban lévő kutatási támogatásokat.
A dokumentum megfogalmazása szerint az elitegyetemek közé sorolt Harvard a GSA szerint továbbra is faji megkülönböztetést folytat, többek között a felvételi eljárás során és a hallgatói élet más területein is. A szövetségi adminisztráció a közelmúltban már összesen mintegy 3 milliárd dollár támogatást vont meg a Harvardtól, részben az egyetemen tartott palesztinpárti, Izrael-ellenes tüntetések nyomán.
A múlt héten a Bostonban működő egyetem beperelte a Trump-adminisztrációt, amiért az csütörtökön megvonta az intézmény jogosultságát a külföldi hallgatók felvételére.
Alan Garber, az intézmény elnöke elmondta, hogy a kormányzat intézkedésének átmeneti felfüggesztését kérik egy szövetségi bíróságtól a per idejére. A kérésnek a szövetségi bíró eleget tett. Allison Burroughs bíró, akit 2014-ben Barack Obama elnök nevezett ki, jövő keddre tűzte ki az első meghallgatást az ügyben.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Donald Trump az élesedő vita során azt is kilátásba helyezte, hogy megvonják a Harvard Egyetem adómentességét. Az Egyesült Államok több vezető felsőoktatási intézménye, köztük a Columbia Egyetem, a Pennsylvaniai Egyetem és a Cornell Egyetem is központi források megvonásáról szóló döntéssel szembesült, amit a Trump-adminisztráció részben az Izrael-ellenes, palesztinpárti tüntetéseken tapasztalat antiszemita jelszavakkal és zsidó diákokkal szembeni megfélemlítő hangulattal indokolt.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








