Helyi tűzszünet lépett életbe, annak érdekében, hogy helyre tudják állítani a zaporizzsjai atomerőmű külső áramellátását.
A gleccserek tömege világszerte 6542 milliárd tonnával csökkent 2000 és 2023 között, ami 18 milliméterrel növelte a tengerszint globális emelkedését a Nature című folyóiratban szerdán megjelent tanulmány szerint.
A vizsgált időszakban a gleccserek átlagosan 273 milliárd tonna jeget veszítettek évente. A Zürichi Egyetemen elvégzett kutatást vezető Michael Zemp elmondta: ez a mennyiség egyenlő a Föld teljes népességének 30 éves vízfogyasztásával.
A vizsgálathoz a világ számos pontjáról több százan járultak hozzá különböző típusú, helyszíni mérésekből származó adatokkal. A kutatók megállapították, hogy 2010 óta a gleccserek átlagosan teljes térfogatuk mintegy 5 százalékát veszítették el. Közép-Európában ez az arány kiugróan magas, 39 százalék, míg az Antarktiszon és a szubantarktikus szigeteken csak 2 százalék volt. A 2012 és 2023 közötti időszakra eső jégveszteség 36 százalékkal volt több, mint a vizsgált periódus első felében.
A tengerszint emelkedése szempontjából az Antarktisz és az Északi-sarkvidék játssza a legfontosabb szerepet, mivel ott vannak a legnagyobb kiterjedésű gleccserek. Ugyanakkor a gleccserolvadás okozta tengerszint-emelkedés csaknem negyede Alaszkára vezethető vissza. A kutatás készítői felhívták a figyelmet arra is, hogy a tengerszint emelkedése mellett a gleccserolvadás következtében csökkennek az édesvízkészletek is. A jelentésben azt valószínűsítik, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátása miatt a gleccserek visszaszorulásának tendenciája várhatóan az évszázad végéig fennmarad, sőt még tovább is gyorsulhat.
Váratlan fordulat a jegybankmilliárdok ügyében: megszólalt Matolcsy György, és áll a vizsgálatok elé
Videóüzenetben reagált az MNB-alapítványok vagyonát érintő ügyekre Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







