Sándor Zsolt altábornagy veszi át a Honvéd Vezérkar főnöki posztját.
A spanyol kormány 10,6 milliárd értékű segélycsomagot fogadott el az egy héttel ezelőtti, 217 emberéletet követelő, özönvízszerű esőzések okozta áradások kárenyhítésére.
Az érintett területeket - Valencia, Kasztília-La Mancha és Andalúzia tartományokban összesen 78 települést - katasztrófa sújtotta térséggé nyilvánították, megkönnyítve a támogatás elérését a családoknak, vállalkozásoknak és intézményeknek.
A most elfogadott csomag célja, hogy azonnali és közvetlen segítséget biztosítson - közölte Pedro Sánchez miniszterelnök.
Az intézkedések közül kiemelte, hogy megnégyszerezték és univerzálissá tették a haláleset, a rokkantság, illetve a vagyon- és lakáskár esetén törvényben előírt segély mértékét jövedelemküszöb nélkül.
Az egyéni vállalkozók, a kis- és középvállalkozások számára lehívható keretösszeget 838 millió euróban határozták meg, és számításaik szerint mintegy 95 ezren részesülhetnek belőle.
Kifejtette, hogy állami fedezetű hitelkeretet hoznak létre a károsultak számára 5 milliárd eurós keretösszeggel, amelyből most először családok is részesülhetnek, a tervek szerint már a jövő héttől.
A jelenleg hitellel rendelkezők háromhónapos halasztás kapnak, és további kilenc hónapig csak a kamatokat kell törleszteniük.
Mint mondta, haladékot kapnak az adófizetés alól azok, akiknek most esedékes a tavalyi személyi jövedelemadó második részlete, és ideiglenesen menteséget adnak az ingatlanadó, valamint gazdasági tevékenység után fizetendő adó alól az érintetteknek.
Megtiltják a károsultak elbocsátását, és szerepel az intézkedések közt bizonyos helyzetekben a fizetett szabadság biztosítása, valamint a távmunka előtérbe helyezése.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Azok, akik elveszítették gépjárművüket, a becsült értéknél 20 százalékkal magasabb kártérítési összeget kapnak, amelynek folyósítását várhatóan már szerdán megkezdik.
Az állam 100 százalékban átvállalja az érintett önkormányzatok katasztrófával összefüggő rendkívüli kiadásait, valamint 50 százalékban a tönkrement infrastruktúra helyreállításának költségeit, emellett kompenzálja a már be nem folyó önkormányzati adókat.
Pedro Sánchez hangsúlyozta, hogy ezek az intézkedések csak a kezdetet jelentik, a következő hetekben újabb támogatásról dönt a kormány, részletesebben lebontva az egyes ágazatokra.
A becslések szerint a természeti katasztrófával összefüggésben eddig már több mint 70 ezer kérelem érkezett, a kárigény teljes összege pedig várhatóan el fogja érni az eddig példátlan 3,5 milliárd eurót - tette hozzá.
Beszámolt arról is, hogy a szerencsétlenséget szenvedett településeken már csaknem 15 ezer rendfenntartó, katona, rendőr és csendőr vesz részt a munkálatokban. Az áramszolgáltatás 98 százalékát, a telefonvonalak 78 százalékát állították helyre, 40 kilométernyi közutat, és 74 kilométernyi vasúti szakaszt tettek ismét használhatóvá.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








