A FIFA az utolsó pillanatban harcolhatja ki a szövetségi adómentességet mind a 48 résztvevő nemzeti szövetség számára a nyári világbajnokságra.
Trump szerint Kamala Harris azért akar még egy tévévitát, mert az előzőt elveszítette. Az elemzők máshogyan látják, nem áll valami jól a volt elnök szénája.
Biztosan nem lesz harmadik elnökjelölti vita, legalábbis akkor, ha kizárólag a volt elnökön múlik - ezt ő maga jelentette begy, a közösségi oldalán írt bejegyzésben. Donald Trump szerint Kamala Harrisnek inkább azzal kellene foglalkoznia, hogy ellássa alelnöki feladatait, szerinte jelenleg túlzottan a kampányra koncentrál.
Trump azt is írta, hogy szerinte demokrata ellenfele azért követel újabb tévévitát, mert a legfrisebbet elvesztette.
Amikor egy díjbirkózó elveszti a meccset, az első, ami kijön a száján, hogy »VISSZAVÁGÓT AKAROK«. A felmérések tisztán azt mutatják, hogy megnyertem a vitát Kamala Harris elvtárs, a Demokrata Párt radikális baloldali jelöltje ellen kedd este. És ő máris egy második vita után kiált
- fogalmazott a volt elnök. De nem hagyta szó nélkül azt sem, hogy a vita után gyakorlatilag percekkel Harris egy olyan támogatót kapott, akinek odaállása jelentős számú szavazót hozhat: Taylor Swift, a vilég jelenleg legnépszerűbb popzenésze volt az. Kitért emellett gazdasági kérdésekre is: mint írta: szerinte a legfontosabb témákat ő maga már érintette az előző két vitában.
Bűnözők és mentálisan zavart emberek milliói özönlenek az USA-ba teljesen ellenőrizetlenül, átvilágítás nélkül, az infláció pedig csődbe viszi a középosztályt. Ezt mindenki tudja, ahogy az összes többi problémát is, amit Kamala és Joe okozot. Megvitattuk az első vitán Joe-val, és a második vitán Harris elvtárssal
- írta Trump. A nemrég lezajlott tévévita a politikai elemzők Trump komoly vereségét okozta, tehát javarészt mást gondol a közvélemény a dologról, mint a volt elnök. Erről itt írtunk részletesen:
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
címlapi kép: Shawn Thew, MTI/MTVA
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








