A Luhanszki területen fekvő Sztarobilszk városában végrehajtott éjszakai csapásban tíz ember vesztette életét.
Évről évre, amikor a legélhetőbb városok listája elkészül, Bécs szinte mindig az első helyen szerepel. Ha egy kicsit rosszabb évet zárnak, akkor a második helyen, és kivételesen rossz évben is épp csak lecsúsznak a dobogóról. Felmerülhet a kérdés, hogyan sikerül ezt elérniük - teszi fel a kérdést a 444.hu. A lap példaként hozza, hogy Bécs nemcsak távfűtéssel rendelkezik, hanem távhűtéssel is.
A távhűtés rendszere dinamikusan fejlődik a városban. A Wien Energie nemrégiben üzembe helyezte eddigi legnagyobb és legerősebb távhűtő központját a bécsi főpályaudvaron. Az első távhűtő központot itt már 2013-ban átadták, amely öt kompressziós hűtőberendezéssel működik. Ezek a berendezések zöld áramot fogyasztanak, ami környezetbarát megoldást jelent.
A mostani fejlesztéssel 26 megawattosra nőtt a hűtési kapacitásuk. Ez elegendő ahhoz, hogy Ausztria legforgalmasabb vasútállomását és annak környékén található számos irodát, szállodát és lakást hűtsenek. A Wien Energie a főpályaudvari távhűtőközponton kívül még hat ilyen egységet üzemeltet Bécsben. Emellett egy ellátási gyűrűt is kiépítettek a városközpont körül, amely két távhűtési központot és azok csőhálózatát köti össze. Összesen harminc kilométernyi távhűtő csővezetékkel mintegy 200 épületet hűtenek - írja a lap.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








