Bár a népszavazás pontos időpontjáról még nem született végleges döntés, a tervek szerint a választók a közeljövőben az urnák elé járulhatna.
Tizenegy ember őrizetbe vételéről tett jelentést Vlagyimir Putyin orosz elnöknek az FSZB vezetője. Az orosz elnöki hivatala szerint folyik a terroristák bűntársainak azonosítása.
Tizenegy ember őrizetbe vételéről tett jelentést Vlagyimir Putyin orosz elnöknek az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) vezetője, köztük mind a négy terroristáéról, akik személyesen részt vettek a Crocus City Hall kulturális központ terrortámadásban - közölte szombaton a Kreml.
Az orosz elnöki hivatala szerint folyik a terroristák bűntársainak azonosítása. Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) tájékoztatása szerint több mint 60 ember vesztette életét a Crocus City Hall elleni terrortámadás következtében, és nem kizárt, hogy ez a szám növekedni fog. A moszkvai régió egészségügyi minisztériuma szerint a halálos áldozatok között három gyermek is van.
Mihail Murasko egészégügyi miniszter közölte, hogy 115 sebesültet, köztük öt gyereket kezelnek kórházban, 60 felnőtt és egy fiatalkorú állapota súlyos. A rendkívüli helyzetek minisztériuma szombat reggelre 107-re bővítette a kórházban ápolt és azonosított személyek nyilvánosságra hozott névsorát. A Crocus City Hall koncerttermében okozott tűz oltásán és a romeltakarításon szombat reggel 477 ember dolgozott 183 műszaki eszközzel.
Péntek este terepruhás támadók automata fegyverekből nyitottak tüzet a Crocus City Hall koncerttermének előterében, majd a nézőtéren is. Az épületben tűz ütött ki. Legkevesebb két robbanás történt és az épület tetőszerkezete beomlott.
A terrortámadás helyszínére szombaton tömegesen vittek virágot az emberek, a véradó helyeken sorok alakultak ki. Moszkva elektronikus reklámkivetítőin péntek óta egy égő gyertya látható, "Gyászolunk 22.03.2024" felirattal. A főváros templomaiban liturgián emlékeztek meg az áldozatokról.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az orosz fővárosban és a régiókban a történtek miatt nem tartják meg a tömegrendezvényeket, az orosz kulturális minisztérium bejelentette, hogy a szövetségi intézményekben elmaradnak az előadások. A történtek miatt egyebek között törölték a hétfőre tervezett Oroszország-Paraguay barátságos labdarúgó mérkőzést is.
Korábbi hírek a moszkvai támadásról:
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







