6 °C Budapest

Soroksári oázis: belestünk a legújabb magyar Ikeába + fotók

2017. június 8. 12:01 1 perc

Alig egy hét múlva nyitja meg kapuit az ország harmadik Ikea-áruháza, Soroksáron. Lakberendezők segítségével az elsők között néztük meg Magyarország új áruházának új termékeit, lakberendezési megoldásait. Az alkalmazottak többségét már megtalálták, azonban még mindig vannak betöltetlen állások az áruházban.

2017. június 14-én nyitja meg kapuit a harmadik magyar Ikea Soroksáron. Az elmúlt másfél évben 2 ezer ember vett részt a 34 ezer négyzetméteres áruház építkezésében, amely közel 17 milliárd forintos beruházásból épült.

A soroksári áruház tervezésekor a fenntarthatóságra is ügyeltek, fűtésére és hűtésére például geotermikus fűtőrendszert használnak majd, az elektromos áramot napelemekkel biztosítják, míg a mellékhelyiségeknél esővízzel oldják meg az öblítést.

Újdonság, hogy az étkezőben látványkonyhát alakítanak ki, és a megszokott fánkos stand helyett palacsintával várják a vásárlókat. A boltban egyébként 300-an fognak dolgozni, az üzletvezető szerint még nagyjából 20 betöltetlen állás van. Az alkalmazottak kétharmada nő, van köztük targoncavezető is.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?