Dr. Hegedűs Zsolt tisztázta az egészségügyi szakdolgozói béremeléshez kapcsolódó besorolási szabályokat, valamint ismertette a NEAK tervezett átalakításának főbb irányait.
Az egészségtelen ételek túlzott fogyasztása, és a túlevés következtében egyre több a túlsúlyos ember. A legújabb kutatások szerint a legnagyobb probléma az, hogy folyamatosan olyan üzenetekkel bombázzák a lakosokat, amelyek az evésre ösztönzik őket. Ezen akarnak változtatni.
A zsíros és cukros ételeket is sima, egyszerű csomagolópapírban kellene árusítani, hogy megállítsák a túlevést - mondta Wolfram Schultz, a Cambridge-i Egyetem neurológus professzora. Nagy-Britanniában a cigarettát csak egyszerű csomagolásban lehet árulni a jogszabályok miatt, ennek jótékony hatását erre az évre várják.
A Cambridge-i Egyetem neurológus professzora két kollégájával együtt Nobel-díjat kapott az agykutatásban végzett eredményeik miatt. Nagy áttörést értek át az agy jutalmazó rendszerét illetően. A jutalomként felfogott evés, ivás, vagy akár szerencsejáték mind jóérzést kelt bennünk. Ez arra sarkallja az embert, hogy még több ilyen örömhöz jusson, tehát még többet egyen, igyon, vagy épp játszon. A professzor szerint nem kellene reklámozni, és arra ösztönözni az embereket, hogy felesleges kalóriákat vigyenek be a szervezetükbe.
- mondta Schultz professzor.
A dopamin nevű hormontól jól érezzük magunkat. És minden jutalom alkalmával a felszabaduló dopamin befolyásolja a viselkedésünket is. Ez olyan, mint egy kis ördög az agyunkban, ami arra késztet, hogy minél több jutalmat szerezzünk meg. Néha ennek mellékhatásként pedig akár mindez függőséget is okozhat.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az Egyesült Királyságban a kutatás hatására valóban változásokat szeretnének a döntéshozók. Felfigyeltek arra, hogy olyan környezetben élünk, ami tele van az egészségünket romboló dolgokkal, az egészségtelen éltelek hatására a fogyasztók agresszívebbek lesznek, mint az egészségesebb alternatíváktól. A feltűnő csomagolások és a csúcsra járatott marketing pedig mindezt csak fokozzák.
A magas zsír-, só-, és cukortartalmú ételek egyszerű csomagolásának a bevezetése bonyolultabb lesz, mint a dohánytermékeknél, de úgy vélik, megéri kísérletezni, ha meg lehet változtatni az emberek vásárlási és étkezési szokásait. Azzal persze tisztában vannak, hogy ez nem fog működni minden embernél, csak egy részüknél lesz hatásos. Arról is vitatkoztak már, hogy az egészségtelen ételek mellett az alkoholnak is olyan egyszerű csomagolást tennének, mint a dohánytermékekre.
Nagy meglepetést okoztak a magyar fiatalok: ebben még a svédek és a hollandok is lemaradnak mögöttük
A magyar fiatalok 92,7 százaléka jónak vagy nagyon jónak tartja az egészségi állapotát.
Nem csak a feledékenység jelezheti az Alzheimer-kórt: 8 figyelmeztető tünet, amit sokan félreértenek
Sokan úgy gondolják, hogy az Alzheimer-kór első jele a memória romlása, pedig a betegség ennél jóval alattomosabban is kezdődhet.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







