Nagy divat a netes vásárlás: sokan már külföldről rendelnek

2017. április 12. 15:33

2016-ban tíz internetezőből már kilenc vásárolt online. A 2014-2016 közötti időszakot figyelembe véve látszik, hogy körükben évről évre nő a külföldi oldalakon vásárlók aránya annak ellenére, hogy az interneten vásárlók többsége - tízből hatan - szinte mindig, illetve inkább a hazai webáruházakat részesíti előnyben.


A GfK Digital Connected Consumer kutatása (DCC) szerint a 15-59 éves hazai internetezők körében tízből kilencen már vásároltak az interneten 2016-ban. Az ő körükben viszont évről évre nő azoknak az aránya, akik külföldi webshopokban vásárolnak, azaz olyan oldalakon, ahol a fizetés nem forintban történik. A külföldi online üzletek iránti igény kizárólagossága nem jellemző, hiszen a válaszadóknak tavaly mindössze 4 százaléka jelezte, hogy ő szinte mindig külföldi oldalakon vásárol. Ugyanakkor nagyot nőtt a vásárlás szempontjából külföldi lapokat preferálók aránya: míg 2014-ben csupán csak 5 százalék, addig 2015-ben már 8 százalék, tavaly pedig 11 százalék nyilatkozott úgy, hogy amennyiben teheti, inkább külföldi oldalon vásárol.

A skála másik végén található "szinte mindig magyar oldalakon vásárolok" állítással egyetértők aránya ugyanakkor jelentősen - a 2014. évben mért 41 százalékról 27 százalékra - zsugorodott. Ők kiegészülve a jelenleg még mindig legnagyobb - bár 2014-hez képest csökkenő hányadot képviselő - csoporttal, akik inkább magyar oldalakon vásárolnak, alkotják a legnagyobb csoportot az online vásárlók között. A magyar oldalak kínálatát szinte mindig, illetve inkább előnyben részesítők 2016-ban az interneten vásárló 15-59 évesek 60 százalékát adták.

Fokozatosan, de egyre nő a hazai és a külföldi weboldalak kínálatának ötvözetéből válogatók aránya: 2014-ben 13 százalékot tettek ki, 2015-ben már a világhálón vásárló magyarok 22 százalékát adták, 2016-ban pedig már négyből egy online vásárló vette figyelembe a hazai és a nemzetközi site-ok választékát egyaránt.

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. június 16. hétfő
Jusztin
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?