6 °C Budapest

Már az ATM-nél kifigyelnek! Áruházakban támadnak a bűnözők

Pénzcentrum
2013. február 6. 15:05

Új módszerrel próbálkoznak a bűnözők egy kaposvári nagyáruházban. Már a bankautomatánál kiszemelik következő áldozatukat, és a pénztárig követik, majd az ajtóban várják őt, a parkolóban pedig elveszik a pénzét. Helyi sajtóértesülések szerint többeket is megkárosítottak már ezzel a módszerrel, ami egy egyszerű "trükkel" megelőzhető lenne.


Egy férfi néhány napja egy kaposvári áruházba ment bevásárolni, az ott lévő automatából levett egy nagyobb összeget, majd megvette amit kell.

"Feltűnt, olyan érzésem volt, mintha figyelnének" - mondta el a Somogy TV-nek az áldozat. A pénztárnál már biztos volt benne, hogy két személy árgus szemmel figyeli milyen pénzt vesz elő pénztárcájából.

"Csak nagy címletek voltak nálam, tehát egy húszezrest vettem elő fizetéskor és már akkor feltűnt, hogy nagyon nézték hogy nagy pénz van nálam." - mondta. Ekkor állt össze a kép a fiatalembernél, és ekkor jött rá, hogy a pénzfelvételtől kezdve követték. Miután a vásárlás végeztél kifelé indult volna, ismét feltűnt a két alak.

"Akkor vettem észre, hogy a másik kijáratnál a másik fiatalember jön velem szembe. Hátranéztem, ott állt a másik férfi a másik kijáratnál. Teljesen egyértelmű volt, hogy az volt a szándékuk, hogy elveszik tőlem a pénzt vagy akármit. És úgy döntöttem, hogy visszamegyek az áruházba."

A vásárló az áruházi biztonsági őrhöz fordult, aki azonban nem ment ki vele a parkolóba, mondván az már nem tartozik a hatáskörébe. A férfi rendőrt hívott, a járőrök a helyszínre kiérkezve autójához kísérték, személyleírást is adott és adatait is felvették. A rendőrség annyit közölt az üggyel kapcsolatban, hogy bűncselekmény nem történt. Csak annyit tehetnek, hogy felhívják az állampolgárok figyelmét, legyenek óvatosak pénzfelvételnél. Felhívták a figyelmet arra is, hogy az áruházak általánosságban külső és belső térfigyelőkamerákat szereltek fel, így ha mégis megtörténik a bűncselekmény a felvételek rendelkezésre állnak.

A Somogy Televízió úgy tudja, az eset nem egyedi többen is jelezték már panaszukat a rendőrségen hasonló ügyben.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
Pénzcentrum vélemény
Nem árulunk el nagy titkot: a hasonló bűncselekmények egy apró trükkel megelőzhetők.

Használjuk vásárlásra is a bankkártyánkat!

Így nem kell azon aggódnunk, hogy kifigyelik, mennyit veszünk fel az áruház bejáratánál levő ATM-ből, rajtunk kívül senki sem tudja, mennyi pénz van nálunk, ha el is veszik a kártyánkat, egy telefonhívással letilthatjuk azt, megmentve pénzünket, ráadásul kicsi az esélye, hogy rajtunk kívül más is tudja használni plasztikunkat (leginkább azért, mert csak mi tudjuk a PIN-kódunkat).

A fenti eset is egy érdekes statisztikára hívja fel a figyelmet: tízből hat magyar bankkártya-tulajdonos havonta két részletben az összes pénzt leveszi kártyájáról, és mindent készpénzben fizet.

 

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm