Május közepén máris találkozhatunk görögdinnyével a hazai boltokban, de mivel még nincs itthon szezonja, egyelőre a jóval magasabb árú import terméket vihetjük haza.
Új forintérmét bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank. A soron következő emlékérme az utolsó lesz idén, 2 000 forintos névértéken adják ki, és a "Nemzeti emlékhelyek" sorozat VI. darabja lesz.
Idén várhatóan utoljára bocsát ki emlékérmét az MNB. A 2019-es program utolsó darabja az Esztergom, Várhely és Víziváros emlékérme lesz, ami a "Nemzeti emlékhelyek" sorozat VI. darabja is egyben. A pénzérmét Tóth Zoltán tervezte, és a hivatalos kibocsátási program szerint november 1-én érkezik hivatalosan.
Az új emlékérme 37 mm átmérőjű lesz, széle recézett, illetve 2 000 forintos névértéken kerül kibocsátásra. Anyaga színesfém ötvözet, réz és cink, súlya 18,4 gramm. Az új érméből 5 000 darab verhető, ám az eddig megszokott selyemfényes, illetve tükörfényes kiadás helyett az Esztergom, Várhegy és Víziváros érme bronzpatinázott kiadásban jelenik meg, első - és utolsó - ilyenként az évben.
Az érme egyik oldalán az Esztergomi Bazilika látható oldalról, valamint az "ESZTERGOM VÁRHEGY ÉS VÍZIVÁROS" felirat olvasható. Az érme másik oldalán pedig a Várkápolna falának részlete látható, a névérték (2 000 forint), valamint a MAGYARORSZÁG felirattal együtt.
Fizethetünk is vele?
Az emlékérmék törvényes fizetőeszközök, tehát fizethetünk velük, ám kibocsátásuk nem forgalmi célból történik. Az MNB ezt kifejezetten jelzi is, állásfoglalásuk szerint az érmék
Ezen felül már csak azért sem érdemes elkótyavetyélni a már megszerzett érméket, mert azok bizonyos idő után jócskán többet is érhetnek, mint a névértékük, de hogy mennyivel, az rengeteg dologtól függ.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Gyűjtőnek állnál?
Az MNB és a numizmatikusok is egyetértenek abban, hogy az MNB emlékérme sorozat rengeteg embert érdekel, sokan gyűjtik tematikusan az így kiadott darabokat. Így aki például az esztergomi érme hatására vágna bele a gyűjtésbe nem árt, ha tisztában van azzal, hogy
- modnta el a Pénzcentrumnak korábban egy numizmatikus, aki szerint persze az sem hátrány, ha az ember örömét leli az érmék gyűjtésében, hiszen "ez valahol mégiscsak egy hobbi" is, továbbá érdemes arra is figyelni, hogy aki belevágna a gyűjtésbe, az próbáljon tényleges gyűjteményben gondolkodni. A szakértő szerint azzal nem lehet mellélőni, ha a névértéken kibocsájtott darabokból 1-1-et folyamatosan elkezdünk megvásárolni.
Persze ezektől a daraboktól nem kell óriási csodát várni, hiszen az MNB emlékérmék többnyire elég nagy példányszámban kerülnek ki a pénzverdéből. Bődületes értékük ezért nem valószínű, hogy valaha is lesz, de azért pénzt is lehet rajtuk fogni, ha ügyes az ember. A többieknek pedig még ott marad a gyűjtés öröme.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Új busz közlekedik Budapesten, keddig ingyenes az utazás
- Emberi csontot találtak egy kisváros játszóterénél, mindenki ledöbbent
- Komoly drágulás - éjjel-nappal fizetni kell Siófokon
- Triatlon - Magyar bombameglepetés jöhet az olimpián?
- Megint fordul az időjárás, újra jégeső fenyeget
- A Momentum az EU külügyi és biztonsági főképviselőjéhez fordul az orosz hekkertámadás miatt - a nap hírei