15 °C Budapest

Áresés a magyar henteseknél: ezek a húsok lettek olcsóbbak a járvány miatt

2020. április 27. 09:30

Jelentős túlkínálat és áresés alakult ki az európai és a magyarországi baromfipiacon is, amit az ágazati szakmai szervezetek - a hazai terméktanács egyetértésével - a harmadik országokból érkező import átmeneti korlátozásával kezelnének. Eközben jelentősen csökkent az elmúlt hetekben az élősertés ára is a koronavírus-járvány miatt - mondta Horváth István, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke.

Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács (BTT) elnök-igazgatója a lapnak elmondta: az európai uniós tagállamokban egyenként 20-40 százalékos kiesést okoz a baromfihúspiacon a HoReCa-szektor (szállodák, éttermek, kávéházak) teljes leállása. Ez azt jelenti, hogy mindenhol túltermelés van, ami áresést okozott - mondta a szakember a Világgazdaságnak.

Eközben folyamatosan érkeznek a harmadik országokból az EU-ba az évi 850 ezer tonna import tételei, holott az elsősorban Brazíliából, Thaiföldről és Ukrajnából küldött szállítmányok túlnyomó részét is a HoReCa ágazat vásárolta meg. Az importőrök annak érdekében, hogy ne veszítsék el szállítási jogaikat, továbbra is szállítanak, és tárolják az árut, amíg újra nem indulnak az éttermek és az idegenforgalom.

Az Európai Bizottságnak helyzetjelentést, javaslatcsomagot készítő nemzetközi szakmai szervezetek - az Európai Baromfi-feldolgozók és -kereskedők Szövetsége (AVEC) és az Európai Élőbaromfi-termelők és Tojáskeltetők Egyesülete (ELPHA) - is felhívják a figyelmet, hogy ezekre a szállításokra nincs igény a piacon.

Jelentős túlkínálat alakult ki Európában, Magyarországon például az élő csirke kilogrammonkénti felvásárlási ára 230 forint körül van - míg "békeidőben" 250 forint körül volt -, az átlagos önköltség viszont 240-245 forint. Sok helyen beteltek a hűtőkapacitások, és egyes kisebb vágóhidak már nem veszik át az élő csirkét.

- ismertette.

A helyzetet az is súlyosbítja, hogy ismét felütötte a fejét a madárinfluenza, emiatt már csaknem 2 millió állatot kellett leölni, ez pedig beláthatatlan következményekkel járhat - ismertette az elnök-igazgató.

Az AVEC és az ELPHA azt javasolja, hogy az EU átmenetileg függessze fel a harmadik országokból érkező beszerzést, ezzel a BTT is egyetért. A behozatali stopnak azonnali eredménye lenne, költségvetési kihatása pedig nincs - mondta Csorbai Attila. A nemzetközi szervezetek szerint az nem elfogadható, ha az uniós termelőknek úgy kellene csökkenteniük termelésüket, hogy közben a harmadik országokból továbbra is érkezik a baromfihús.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Bezuhant a sertés ára is

Jelentősen csökkent az elmúlt hetekben az élősertés ára a koronavírus-járvány miatt - mondta Horváth István, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke hétfő reggel a Kossuth rádió Jó Reggelt, Magyarország! című műsorában.

Közölte, a vágóhidak a járványhelyzetben képtelenek tartani az előzőleg szerződésben rögzített felvásárlási mennyiséget, ráadásul bezártak az éttermek és a szállodák, így jelentősen csökkent a forgalom, és a veszteséget a vágóhidak a állattartókra szeretnék "áttolni". Az elnök megjegyezte, hogy a vaddisznóknál a sertéspestis továbbra is előfordul Magyarországon, és a betegség miatt már 2018 októberétől nem tudnak például a kínai és a japán piacra szállítani.

Ugyanakkor Németországban még a vaddisznókban sincs jelen a sertéspestis, így az ország meghatározó beszállítója lett például Kínának. Az európai árakat alapvetően ez befolyásolja

- mondta Horváth István, hozzátéve, hogy a turizmus megszűnése a kontinensen is súlyosan érinti az ágazatot. Februárban a vágósertés felvásárlási ára még csaknem 50 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. május 1. péntek
Fülöp, Jakab
18. hét
Május 1.
A Munka ünnepe
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem