A Joy-napok lesz az új Black Friday? Kígyózó sorok lehetnek az online plázákban a hétvégén

2020. május 13. 13:02

Már több mint két hónapja tart a veszélyhelyzet Magyarországon, ez pedig gyökeresen átformálta az élet szinte minden területét - a vásárlást pedig különösen. Az online intézett vásárlások előre törtek, míg a boltokban még a korlátozások enyhítése ellenére is kevés vásárló fordul meg - ezzel is csökkentve feltételezhetően a fertőzésveszélyt, és eleget téve a #maradjotthon kampány ajánlásainak. Hogyha viszont nem 2020 tavaszát írnánk, amikor a koronavírus minden számítást keresztülhúzott, akkor most 4 napon át tömve lennének a boltok, plázák - hiszen a §. nappal elstartolt a Joy-napok. Idén azonban pár kivételtől eltekintve ezen a héten online zajlik majd a kuponozás. Mutatjuk, milyen akciókra lehet most lecsapni. 

A járvány ellenére a szervezők úgy döntöttek, idén tavasszal a kuponnapokat online tartják meg, ez a Joy-napok Digital Special, és júniusban lesz ennek egy következő fordulója, amikor már vélhetően kevesebb akadálya lesz a személyes shoppingolásnak. A másik nagy kedvezménykampányokat bonyolító női magazin, a Glamour korábban úgy döntött, elhalasztja az áprilisi kuponnapokat a járványhelyzetre való tekintettel:

“Amennyiben a járvány és a hivatalos intézkedések engedik, nyáron tartjuk meg a kedvenc Shoppingünneped, a GLAMOUR-napokat! Ebben az esetben új kuponfüzetet csomagolunk a GLAMOUR magazin valamelyik nyári számához, amelyben az évszakhoz megfelelő aktuális kedvezményeket fogod megtalálni ennek megfelelően. A pontos megjelenésről a későbbiekben tájékoztatunk." - írta a honlapjuk. Ezzel szemben a rivális női magazin úgy döntött, hogy új Black Fridayt rendez, mégpedig május közepén. Mivel a veszélyhelyzet elrendelése óta az online vásárlások mértéke óriási növekedést mutat, akár még be is válhat ez az akció.

Kuponok ide vagy oda, rengeteget vásárolunk online

A legfrissebb felmérések szerint, amely a magyar lakosság megváltozott vásárlási szokásait vizsgálta, a járvány eredményeképp március közepe és április vége közötti másfél hónap során - csupán a termékrendelések tekintetében - több mint 50 ezer új vásárló jelent meg az online kiskereskedelmi piacon. Ezzel az aktív online vásárló, felnőtt lakosság száma már eléri a 3,35 millió főt. A bővülés mértékét érzékelteti, hogy 2019-ben 8 hónap alatt nőtt organikusan ilyen mértékben az új belépők száma, mint most a járvány hatására alig másfél hónap alatt - írta a GKI gyorsjelentése.

Az szintén a járvány hatásának tudható be, hogy amíg 2019-ben a belföldi rendelések mintegy 43%-a valamilyen személyes átvételi mód révén került a vásárlóhoz (pl.: csomagpont vagy bolti átvétel), addig 2020 tavaszán a csomagponti, személyes átvételre eső forgalom döntő részben átterelődött a házhoz szállítási szolgáltatást nyújtó logisztikai cégekhez. Ennek köszönhetően, a futárszolgálatok egész áprilisban karácsonyi (novemberi, decemberi) vagy akár azt meghaladó csomagszámokkal dolgoztak.

Milyen akciókkal támad az idei kuponnapok?

A női magazinos kuponozás már nagy múltra tekint vissza, minden évben tavasszal és ősszel indulnak be a nagy akciók, és azokon a hétvégéken moccanni sem lehet a kampányban résztvevő üzletekben. Már az is hagyomány, hogy a nulladik napon kifejezetten a drogériákban, ez esetben a Rossmann-ban lehet bevásárolni az akció keretében. Míg kezdetben ez az időszak elsősorban a szépségápolásról és a divatról szólt, ma már bőven akad lakberendezés, konyhafelszerelés, játék, vagy akár ételrendeléshez felhasználható kupon is a kínálatban.

A több mint 300 kuponból mintegy 102 szépségápolásra, 41 különböző szolgáltatásokra - a sminktetoválástól a fogfehérítésen át a magánkórházi szűrővizsgálatokig - 32 kütyükre, háztartási gépekre, más techcuccokra, 31 környezettudatos termékekre, 60 kupon divatholmikra, 13 baba-mama termékekre, és 4 könyv vagy magazinvásárlásra szól. (A kategóriák között persze vannak átfedések).
Az akciók 5-60 százalékot is jelenthetnek egy-egy online vásárlásnál, vagy egyes esetekben ingyenes kiszállítás, 1+1 akciót, ajándékot adnak a vásárláshoz. Vannak összegben meghatározott kuponok is 2000 vagy akár 10000 forintos kedvezménnyel. 

A szépségápolási, kozmetikai termékek, és divat árucikkek mellett sok kupont lehet használni háztartási tisztítószerekre, öblítőkre, mosóporra, szappanra, samponra - de akad jópár állateledelre beváltható is. A legtöbb kupont a Rossmann, vagy az eMAG - e Digital webáruházaiban lehet beváltani. Akadnak olyan egyedi ajánlatok is, mint az akár 40 százalékos kerékpárkupon, vagy a kerti medencékre felhasználható bónusz, valamint a matracwebshop akciója.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A legtöbb kuponnal 20 százalékot lehet spórolni, de vannak 5-10 és 40-50 százalékos kedvezmények is szép számmal. Természetesen az, hogy mennyit spórolhat az ember, nagyban függ attól, hogy mennyit költ el.

Ezt azért érdemes szem előtt tartani

Ha van rá lehetőség, rendelésnél válasszuk az érintésmentes kiszállítást. Ebben az esetben a vevőnek nem kell érintkeznie a futárral, nem kell aláírnia, nem kell megközelítenie. A vírushordozó közeg csak maga a csomag lehet. Ezért fontos, hogy ha van rá lehetőség, akkor kesztyűben fogjuk meg a csomagunkat és a csomagolást azonnal dobjuk ki, a lakásba lehetőleg már anélkül vigyük be a rendelt árut. Ezután fertőtlenítsük le a kezünket és a tárgyat, amit rendeltünk.

A boltkórosság nem játék, valós probléma

A vásárlásfüggőség bár klinikai értelemben nem számít betegségnek, mint viselkedési zavar egyre több embert érint napjaink társadalmában. A probléma hátterében ráadásul hasonló mechanizmusok állnak, mint az alkohol- vagy drogfüggőség esetében. És bár a kényszeres vásárlás az ember szervezetére nincs káros hatással, szociális életét alapjaiban rendezheti át vagy károsíthatja meg. Éppen ezért fontos figyelni az intő jelekre: többek között, hogy ki, hányszor gondol magára a vásárlásra, mennyire tölti ez el izgalommal, vagy hogy mennyire tervezetten költ például drága dolgokra.

A függőségről, mint szóról, elsőre mindenkinek az alkohol vagy a drogfüggőség jut eszébe, és ilyen értelemben a vásárlásfüggőségnek is nagyon hasonló a háttérmechanizmusa. Azaz a kényszeres vásárlásnak hasonló neurobiológiai háttere van, mint a súlyosabb, kémiai szerek okozta függőségnek. Utóbbiak azonban sokkal súlyosabb károkat tesznek a függő szervezetében, míg a vásárlásfüggőség nem ilyen módon rombolja a károsult szervezetét, hanem inkább a szociális életére lehet negatív hatással

- fejtette ki lapunknak korábban Dr. Hoyer Mária, klinikai addiktológiai szakpszichológus. A vásárlásfüggőség tehát egy fogyasztási addikció, egy fiziológiai és/vagy pszichológiai függőség bizonyos termékektől és szolgáltatásoktól. A vásárlással kapcsolatos viselkedészavarok azonban sokrétűek, azaz az egyén belső problémái sokféle zavarban ölthetnek alakot. 

Hogyha úgy vesszük észre, hogy a vásárlásaink, költéseink mértéke már túllép a normalitás keretein, figyeljük meg, milyen hatással van ránk a shoppingolás. A szélsőséges érzelmi ingadozás egy-egy vásárlás kapcsán (sikerül-e megvenni vagy sem, mennyire szeretnénk, le tudunk-e mondani róla, stb.) intő jel lehet, hogy megfertőzött a boltkórosság. Ebből pedig akár szakember segítségével, akár önszabályozással lehet kiutat találni.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm