A budapesti hotelárak szinte irreálisan alacsonyak, megnéztük, mi áll a különbségek mögött, és miért maradt le Budapest az európai árversenyben.
99 forintra akciózta a francia ételkülönlegességet a Lidl: tömegek rohanhatják meg a diszkontokat
Október 30-tól, csütörtöktől elérhető az Aldi és a Lidl akciós újságja, amikben a pékségek egyik sztárját, a vajas croissant árát hasonlítottuk össze: az egyik 99 forintért, míg a másik 129 forintért adja, na de ki nyerte a friss croissaint-csatát?
A két népszerű áruházlánc 44. heti (10.30 - 11.02.) akciós újságjait fellapozva ugyanazzal a francia ételkülönlegességgel találkozhatunk: az Aldiban egy 70 grammos vajas croissant ára 41 százalékkal, vagyis 219 forintról 124 forintra lett leakciózva, míg a Lidlben bár csupán 37 százalékos kedvezményt osztanak ki, egy 57 grammos croissant-t 159 forint helyett 99 forintért kapunk meg.
Bár méretben ezek a péksütemények eltérnek, beszédes, hogy míg az Aldi a termék kilóját 1843 forint körül adja, addig a Lidlben ez az ár 1737 forint, az akció versenyt tehát ezúttal a Lidl nyerte.


Míg itt pár száz forint, egy pékségben akár 1000-2000 forintot is elkérnek
Míg a diszkontokban pár száz forintért megkapjuk a francia finomságot, addig egy pékségben egy croissant 1000-2000 forintos is lehet. De vajon mi kerül ennyibe egy péksüteményen?
A válasz összetett, hiszen nemcsak az alapanyagok minőségét kell figyelembe venni (például egyes vajmárkák ára akár 2600-5200 forint között mozoghat kilónként), hanem a kézműves technikák és a professzionális munkaerő nehézkes megtalálása is kritikus tényező.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Szintén fontos megemlíteni, hogy Magyarországon korlátozott a kereslet a minőségi péktermékek iránt, így sok üzlet a turistákra céloz a magasabb árakkal. Ezzel szemben az áruházláncok jóval nagyobb forgalmat bonyolítanak le, így kisebb árrést hagyhatnak a termékeken, és nincs szükségük arra, hogy olyan többletköltségeket tegyenek az árra, mint a például bérleti díjakat és a kiszolgálási költségek.
Hivatalos, brutális árcédulával érkezik a Lego papucs: ennyiért lehet megvenni a meghökkentő darabot
Globális együttműködést indít a Lego és a Crocs. Ennek részeként a két márka február 16-tól dobja piacra az első közös terméket.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







