Egy QR-kód beolvasása vagy egy fizetési kérelem jóváhagyása is elegendő az ingyenes átutalás elindításához. Mutatjuk, mire jó a qvik!
A növényi alapú élelmiszerek ára egyre versenyképesebb Magyarországon is, miközben Európa-szerte már sok helyen olcsóbbak, mint állati eredetű megfelelőik. Hazánkban azonban a szakpolitika továbbra is ellenzi a növényi alternatívák térnyerését, szemben az európai trendekkel - jelentette a G7/Telex.
Az elmúlt hat évben jelentős változás történt a növényi alapú élelmiszerek és a hagyományos állati eredetű termékek árviszonyában. A G7 2020 januárjában kezdte monitorozni az élelmiszerárakat, amikor egy liter 1,5 százalékos UHT-tej 159 forintba, míg a legolcsóbb zabital 399 forintba került. Mára a helyzet alaposan megváltozott: ugyanaz a tej 289 forintért kapható, míg a zabital ára 300-399 forint között mozog.
A két termék árának trendje egyértelmű mintát mutat. A 2022-es inflációs hullámtól eltekintve a növényi alapú termék ára hosszú ideig változatlan maradt, majd csökkent, miközben a tehéntej ára folyamatosan emelkedett. Ez különösen figyelemreméltó annak fényében, hogy a jellemzően importból származó zabital ára forintban számolva is csökkent, annak ellenére, hogy a magyar valuta időközben jelentősen gyengült az euróval szemben.
A magyar kormány álláspontja szerint a növényi alapú italok nem tekinthetők a tej alternatívájának, hivatalosan még tejnek sem nevezhetők. A vásárlók jelentős része azonban világszerte, így Magyarországon is, a tej helyettesítőjeként gondol ezekre a termékekre.
Ahhoz, hogy egy növényi termék valódi alternatíva legyen, három feltételnek kellene teljesülnie: hasonló íz, versenyképes ár és megfelelő elérhetőség. Az árérzékeny magyar piacon különösen fontos az árparitás kérdése, ami a zabital és a tej esetében mára közel megvalósult - írja a cikk.
Ha az áfatartalmat (tej: 5%, zabital: 27%) levonjuk, a nettó árakon a tej már csaknem egy éve drágább, mint a növényi alternatíva. Ha Magyarországon a növényi élelmiszerek kapnák a kedvezményes adókulcsot, a zabital már két éve olcsóbb lenne a boltokban, mint a tej - állapítják meg.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az Európai Unió országainak többségében ma már a növényi alapú élelmiszereket igyekeznek helyzetbe hozni az áfakulcsok révén is. Az összes uniós ország közül Magyarországon a legnagyobb a különbség a két átlagos áfakulcs között, természetesen az állati eredetű élelmiszerek javára.
Németországban a ProVeg augusztusi felmérése szerint most először fordult elő, hogy összességében olcsóbb lett a növényi alternatívákból álló fogyasztói kosár, mint a húsos-tejes. Míg tavaly átlagosan 16 százalékos állati eredetű árelőnyt mutatott a felmérés, idén már a növényi alternatívák voltak olcsóbbak, átlagosan 5 százalékkal.
Új vásárlási őrület tarolhatja le Magyarországot: kemény riválist kaphatnak az olcsó kínai webshopok
A magyar vásárlók egyre alaposabban meggondolják, mire költenek, miközben a hazai webshopoknak a nemzetközi piacterek térnyerésével és a digitális vásárlási szokások változásával is lépést kell...
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







