17 °C Budapest
libamáj kenyérrel

Elfogyhat a magyarok kedvenc luxusélelmiszere? Így állunk a libamájjal 2025-ben

MTI
2025. november 11. 20:05

Az elhúzódó madárinfluenza-járvány ellenére sem várható hiány az idén hazai libahúsból és hízott libamájból - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

A közleményben megjegyezték, hogy a Baromfi Termék Tanáccsal végzett közös felmérésük szerint az ágazat szereplői a hazai mellett az exportpiacokat is ki tudják szolgálni. Mint írták, a múlt év őszén indult és májusig áthúzódó madárinfluenza-járvány hatására a hízott libaállomány 20 százalékkal esett, míg húshasznosítású liba esetében a visszaesés mindössze 4 százalék volt.

A hazai libahús és libamáj döntő része külpiacokra kerül, az egy főre jutó éves magyarországi fogyasztás egy kilogramm - tájékoztattak, hozzáfűzve, hogy a legtöbb pecsenyelibát hagyományosan a német nyelvterületre szállítják a hazai feldolgozók.

Az elmúlt években azonban a lengyel libahús részesedése fokozatosan nő az európai piacon, ami egyre erősebb versenyhelyzetet teremt - jegyezték meg.

A tájékoztatás szerint a magyar libamáj exportnak nagy lendületet adott, hogy Izraelben betiltották a tömést, így a magyar kóser libamáj iránt is megnőtt a kereslet, és jelenleg Magyarország látja el a világ zsidó közösségeit hízott libamájjal - ismertette a NAK.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 21. csütörtök
Konstantin
21. hét
Május 21.
Szeged napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. május 20. 20:57
Agrárszektor  |  2026. május 20. 19:27
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem