A vállalat szerint jelenleg is folyamatos a párbeszéd a munkavállalókkal és érdekképviseleteikkel, ugyanakkor a konkrét tárgyalási részletekre nem tért ki.
Tavaly december végére több mint 9 milliárd forint maradt felhasználatlanul a SZÉP kártyákon. Így a 2024-es év végi inaktív egyenleg érezhetően túlmutat a 2023-as szinten; ekkor 7,5 milliárd forint maradt a kártyákon, 2022 decemberében pedig 8,5 milliárd forint.
„Bár a december az egyik legaktívabb időszak a SZÉP kártyás költésekben, az ott kezelt pénzek egy része az adatok szerint érintetlenül maradt az eddigi években. A kártyabirtokosok sokszor hónapokig nem használják fel a kártyán lévő összeget, így annak egy része akár le is járhat. A kártyán lévő összegek a feltöltést követően két évig használhatóak fel, amiről a K&H Bank a lejárati határidő előtt 60 nappal értesítést küld ügyfeleinek. Tapasztalataink szerint sokan nem is tudják, mekkora összeg áll még rendelkezésükre – pedig akár egy hétvégi elvonulást vagy a család több heti bevásárlását is fedezhetnék belőle. Ezért is tartjuk kiemelten fontosnak felhívni a figyelmet arra, hogy időnként minden ügyfelünk ellenőrizze a kártyája egyenlegét; és mi is azon dolgozunk, hogy ügyfeleink könnyen átlássák, mire és meddig használhatják fel a rendelkezésükre álló juttatást” – kommentálta az adatokat Rammacher Zoltán, a K&H lakossági és kkv szegmens marketingvezetője.
A szakember hozzátette: „A számok azt is mutatják, hogy a 2023-ra jellemző, hidegélelmiszer-vásárlás miatt megugró felhasználás után 2024-ben ismét nőtt a felhasználatlan egyenleg volumene. Az idei évben december 1-től azonban újra használhatjuk SZÉP kártyánkat élelmiszervásárlásra, ez várhatóan valamelyest csökkenteni fogja a beragadó összegeket. Tapasztalataink szerint a felhasználói szokások évről évre formálódnak: sokan egyre tudatosabban, megtervezve költik el a juttatást. Az idei évben pedig adott a lehetőség, hogy a kártya egyenlegét lakberendezésre, élelmiszer-vásárlásra, ajándékozásra és pihenésre fordítsák az ügyfelek – ami segíthet abban, hogy mindenki a saját igényeinek megfelelően, változatosan használja fel ezt a juttatást, és ne vesszen kárba az összeg.”
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








