A karácsonyfák környezeti hatása összetettebb kérdés, mint egyszerűen a valódi vagy műfenyő közötti választás.
Hatalmas feketepiacot számoltak fel Magyarországon: nagyban ment a seftelés, tetemes kárt okoztak az ügyeskedők
Közös hatósági akcióval szorították vissza a Budapesti Nagybani Piac környékén kialakult illegális gyümölcspiacot. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) 13 árust kapcsolt le, összesen közel másfél millió forint bírságot szabtak ki.
Az akció során a Decathlon és Auchan parkolóiban árult illegális termékekre összpontosítottak: az ellenőrök és a NAV pénzügyőrei öt héten keresztül, heti több alkalommal vizsgálták az árusokat. Kiderült, hogy főként román állampolgárok Romániából és Lengyelországból hozott gyümölcsöket, például áfonyát, kajszit és őszibarackot árultak engedély nélkül, számla és származási igazolás nélkül, a piaci áraknál jóval olcsóbban.
A hatóságok az akciók során sok eldobált hulladékot és romló gyümölcsmaradékot találtak, ami az áruházaknak és takarítóiknak folyamatos pluszmunkát okozott. A környéken emellett megszaporodtak kisebb bűncselekmények, mint áruházi lopások, autófeltörések és zsebtolvajlások.
Az NKFH hangsúlyozza, hogy az illegális kereskedelem nemcsak a vásárlók egészségét veszélyezteti, hanem tisztességtelen versenyelőnyt teremt a jogszerűen működő vállalkozásokkal szemben. A hatóságok a jövőben is kiemelten figyelik a Budapesti Nagybani Piac környékét, és szükség esetén további ellenőrzéseket hajtanak végre a biztonságos és átlátható kereskedelem fenntartása érdekében.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








