9 °C Budapest
Közelkép egy nőről, aki egy kisboltban vásárol, és kilépés közben ellenőrzi a blokkját

Elképesztő, mekkorát drágultak az élelmiszerek Magyarországon: sose lesz ennek vége?

2025. október 14. 09:30

Magyarország vezeti a globális élelmiszerár-emelkedési rangsort 2019 óta, amit jelentősen befolyásolt a forint 2021-22-es gyengülése. A hazai élelmiszerárak 81,6 százalékkal emelkedtek hat év alatt, ami messze meghaladja a világpiaci nyersanyagárak növekedését - számolt be a Portfolio.

Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) adatai szerint a globális nyersanyagárak jelentősen emelkedtek az elmúlt években, elsősorban az olajfélék drágulása miatt. A szeptemberi adatok alapján a FAO összesített árindexe közel 30 százalékkal haladta meg a 2014-16-os évek átlagát. Ezen belül az étkezési olajok ára 68 százalékkal, a tejtermékeké 48,3 százalékkal, míg a húsé 27,8 százalékkal emelkedett.

A nyersanyagárak növekedése azonban csak részben magyarázza az élelmiszerárak megugrását. Az OECD által számított élelmiszerinfláció 2019 és 2025 között több mint 45 százalékos volt, szemben a FAO árindexének 30 százalékos emelkedésével.

A Financial Times elemzése szerint a vizsgált időszakban Magyarországon volt a legmagasabb mind az általános infláció (49,9%), mind az élelmiszerek áremelkedése (81,6%). A legtöbb országban az élelmiszerárak jobban emelkedtek, mint az általános inflációs mutató, kivéve Kínában és meglepő módon Csehországban.

A hazai inflációban az élelmiszerárak emelkedésének hozzájárulása jelenleg is egy százalékpont körül mozog. 2024 februárja és májusa között volt egy rövid időszak, amikor ez a hozzájárulás negatív volt, azóta azonban újra növekszik. Az árrésstopok bevezetésével átmenetileg csökkent ez az érték, de a kereskedők keresztárazásokkal próbálják kompenzálni a korlátozások hatásait.

Az Eurostat adatai szerint európai összevetésben is kimagaslik a magyar drágulási ütem: 2015-höz képest több mint duplájára emelkedtek az élelmiszerárak hazánkban. Különösen szembetűnő a gyümölcsök árának 170 százalékos és a zöldségek 130 százalékos drágulása, amelyek európai viszonylatban is kiemelkedőek. A kenyér ára két és félszeresére, a tojásé 110 százalékkal emelkedett. Erről nemrégiben a Pénzcentrum is beszámolt:

A Financial Times elemzése rámutat, hogy míg 2018 eleje óta Svájcban mindössze 7 százalékkal emelkedtek az élelmiszerárak, Magyarországon a drágulás 93 százalékos volt. A lap szerint ebben "szerepe volt a forint 2021-22-es leértékelődésének, ami megfejelte a globális nyersanyagárak emelkedését".

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A devizaárfolyamok hatását vizsgálva látható, hogy ötéves időtávon a forint a dél-koreai won után a második legnagyobb mértékben gyengült a dollárral szemben. Ez különösen szembetűnő, ha a régiós versenytársakhoz viszonyítjuk: a cseh korona például közel 10 százalékkal erősödött hosszú távon a dollárral szemben.

Az élelmiszerinfláció közgazdasági jelentősége is átértékelődik. Míg korábban a jegybankok nem fordítottak különösebb figyelmet erre a területre, ma már nem mehetnek el szó nélkül mellette. Isabel Schnabel, az Európai Központi Bank döntéshozója szerint az élelmiszerárak emelkedése nagyban befolyásolja a lakosság inflációs várakozásainak alakulását.

A várakozások horgonyzása kulcsfontosságú a jegybankok számára, különösen azokban az országokban, ahol tartósan a jegybanki cél felett van az infláció, mint például Magyarországon.

Hogyan értékelik anyagi helyzetüket a magyarok 2025 végén?

Átfogó felmérést indított a Pénzcentrum. A kutatás célja, hogy átfogó képet adjon arról, miként értékelik a magyarok saját pénzügyi helyzetüket, és milyen tényezők befolyásolják anyagi biztonságérzetüket. A felmérés kitér a kiadások fedezetére, az adósságokra és a megtakarításokra is, valamint arra, mennyire érzik stabilnak saját helyzetüket a válaszadók. Köszönjük, ha támogatod a munkánkat egy kitöltéssel!

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2025. december 5. péntek
Vilma
49. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?