A Szamos és a Sulyán szaloncukrok ízei továbbra is a prémium kategóriát képviselik – csak éppen soha nem voltak még ilyen drágák.
Érik a botrány, magasrangú kormánytisztviselő lopott a Lidl-ből: bicskanyitogató módszert talált ki
Egy vezető beosztású nógrádi kormánytisztviselőt értek lopáson a balassagyarmati Lidl önkiszolgáló kasszáinál, miután csak egy mikrohullámú sütőt fizetett ki, több tízezer forintnyi árut fizetés nélkül vitt el. A férfi beismerte tettét, de az ügyészség elutasította, hogy közvetítői eljárással, bírósági ítélet nélkül zárják le az ügyet.
Rendőri intézkedésre került sor a balassagyarmati Lidlben, miután egy vásárlót lopáson értek az önkiszolgáló kasszáknál. Az augusztus végén történt esetről kiderült: egy Nógrád vármegyei vezető beosztású kormánytisztviselő volt az érintett. A Telex megkereste őt telefonon, de miután bemutatkoztak, a tisztviselő bontotta a vonalat.
Információik szerint az illető csupán egy mikrohullámú sütőt fizetett ki, miközben egy mintegy 70 ezer forint értékű kosárnyi árut fizetés nélkül vitt el. A Lidl megerősítette az esetet, és közölte, hogy a rendőrség büntetőeljárást indított, részleteket azonban nem adtak ki.
Mivel az eltulajdonított termékek értéke meghaladta az 50 ezer forintot, az eset nem szabálysértésnek, hanem bűncselekménynek minősül. A rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki a kormánytisztviselőt, az ügyet pedig szeptember végén a Balassagyarmati Járási Ügyészség vette át.
Az ügyészség tájékoztatása szerint a gyanúsított beismerte tettét, és közvetítői eljárást kért, hogy elkerülje a bírósági ítéletet, és megegyezéssel rendezze az ügyet az áruházzal. Ezt a kérelmet azonban az ügyészség elutasította, mivel szerintük a bűncselekmény jellege és a gyanúsított személye miatt az eljárás lefolytatása nem mellőzhető, és a közvetítői eljárás nem szolgálná a büntetés céljait vagy a megelőzést.
A döntés ellen még lehet fellebbezni, erről a Nógrád Vármegyei Főügyészség dönt majd. A hatóság ígérete szerint a végső határozat megszületése után tájékoztatják a nyilvánosságot. A Telex megkereste a vármegyei kormányhivatalt is, amely közölte: hivatalos értesítést az esetről eddig nem kaptak a nyomozó hatóságtól, de ha ez megtörténik, megteszik a szükséges lépéseket.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Frissítés!
Az ügyről szóló újságcikkek megjelenése után Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter a 24.hu-val azt közölte, az érintett tisztviselő nem maradhat az állásában. A miniszter azt mondta, megvárják, hogy a kormányhivatal rétsági járási hivatalát vezető T. Bálinttal kapcsolatban beérkezzenek a hatóságok hivatalos értesítései, ezt követően intézkednek az ügyében.
Dübörög az alkoholturizmus: ki nem találod, hova járnak berúgni az észak- és nyugat-európai turisták
Középmezőny az árakban, élvonal a fogyasztásban – így áll Magyarország az alkoholárak európai térképén. Nézd meg, hol olcsóbb a sör és drágább a fröccs!








