A borravaló mértéke átalakulóban van, szektoronként eltér, és az évszakok is érezhetően befolyásolják.
2025 júliusában a fogyasztói árak átlagosan 4,3%-kal haladták meg az egy évvel korábbi szintet, havi alapon pedig 0,4%-os áremelkedést regisztrált a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) – derül ki a frissen közzétett adatokból. A vártnál kissé magasabb inflációs adatokat a szakértők eltérő hangsúlyokkal értékelték, ám abban egyetértenek, hogy a dezinflációs folyamat továbbra is jelen van, ám nem egyértelmű az irány.
„A tényadat kicsit magasabb lett az általunk várt 4,1 százaléknál” – írja elemző véleményében Nagy János, Az Erste Bank makrogazdasági elemzője, aki ugyanakkor kedvező fejleményként értékelte a maginfláció további csökkenését 4,0%-ra, a júniusi 4,4%-ról.
A havi drágulás fő hajtóereje szerinte az élelmiszerek 0,3%-os, valamint a szolgáltatások közel 1%-os (főként a turizmushoz kötődő) áremelkedése volt. Külön kiemelte, hogy a járműüzemanyagok 0,3%-os drágulása elmaradt a korábbi várakozásoktól, és a tartós fogyasztási cikkek valamint a ruházati termékek árcsökkenése „visszafogta a júliusi indexet”.
A kilátásokat illetően Nagy úgy véli,
a forint stabilitása, a munkapiaci feszesség oldódása és a lassuló bérkiáramlás a dezinflációs folyamat malmára hajtja a vizet.
Ugyanakkor figyelmeztetett, hogy az árrés- és áremelésstopok sorsa, illetve a jóléti intézkedések bevezetése még beleszólhat az árak alakulásába. Előrejelzése szerint az éves infláció 4–5% között ingadozhat 2025 hátralévő részében, és az éves átlagos infláció elérheti a 4,7%-ot.
Balog-Béki Márta az MBH Bank szenior tőkepiaci elemzője szerint "a maginfláció csökkenése jó jel, de a kamatcsökkentések még messze vannak." Majd hozzátette, hogy „júliusban az infláció mérséklődött ugyan, de nem érte el a jegybanki célsáv tetejét”. Elemzésében kiemelte, hogy bár a havi infláció kissé gyorsabb volt a vártnál (a 0,3% helyett 0,4%), az éves maginfláció csökkenése 2024 májusa óta nem látott alacsony szintet jelent.
A szakértő kiemelte: „Az élelmiszerek és a szolgáltatások esetében vegyes a kép: a havi ráták emelkedtek, de az éves mutatók csökkentek.” Rámutatott arra is, hogy a vezetékes gáz ára 2,3%-kal, míg a háztartási energiaárak összességében 1,2%-kal emelkedtek, ezzel ezek a tételek húzták leginkább felfelé az indexet.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az árstopokra és árrés-korlátozó intézkedésekre vonatkozóan Balog-Béki úgy fogalmazott, hogy
érdemi annak a valószínűsége, hogy az intézkedés tartósabban velünk marad, és legkorábban valamikor 2026-ban szűnhet csak meg.
Ebből adódóan az élelmiszerárak ugrásszerű drágulása egyelőre nem várható, de a korlátozások kivezetése esetén erősödhet az áremelkedés. A szakértő szerint a jegybank számára jelenleg nincs mozgástér a kamatcsökkentésre, tekintettel az inflációs adatokra és a lakossági várakozások magas szintjére. A forint azonban pozitívan reagált: az euróval szemben idei legerősebb szintjére erősödött. Balog-Béki előrejelzése szerint az éves infláció az ősz során ismét 4,5% körülire emelkedhet, majd év végére ismét megközelítheti a 4%-os szintet, éves átlagban 4,5%-kal számol 2025-re.
Összegzés: bizonytalan, de mérséklődő inflációs trend
Mindkét szakértő egyetért abban, hogy az inflációs folyamat lassul, ám az irány továbbra is bizonytalan és számos tényezőtől függ – különösen az árkorlátozó intézkedések jövőjétől, a bérdinamikától, valamint a szolgáltatási szektor árképzésétől.
Míg Nagy János inkább a kínálati oldali tényezők (forint, energiaárak, kereslet csökkenése) felől vár további javulást, Balog-Béki Márta szerint a jegybanki szigorúság fennmaradása és az inflációs várakozások kordában tartása lesz a kulcs a 2026-ra várt 3,8%-os cél eléréséhez. Az év hátralévő hónapjai tehát döntőek lehetnek a gazdaságpolitikai irányváltások és a piaci reakciók szempontjából – különösen az árstopok esetleges kivezetése és a bérkiáramlás alakulása lesz meghatározó.
Nagyon fájni fog, ha egyszer ki kell józanodni az árrésstopból: érik a katasztrófa a hazai boltokban
Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer ügyvezetője szerint az árrésstop miatt elmaradtak az indokolt áremelések, miközben a költségek érdemben nőttek.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








