A Világbank elnöke szerint a helyzet kulcsa a Hormuzi-szoros újbóli megnyitása és a diplomáciai egyeztetések sikere.
Itt az ideje leszámolni az árréstoppal? Kongatják a vészharangot, súlyos változásokra van szükség
A mai inflációs adat legkellemetlenebb meglepetése az élelmiszer áremelkedés. Az Országos Kereskedelmi Szövetség emiatt úgy látja, hogy az árréstop az egyszeri hatása kimúlt, ma már nem szolgálja az infláció csökkentését, éppen ezért indokolt az augusztus végi megszüntetése. Erről szól az OKSZ értékelése. Kozák Tamás, az OKSZ főtitkára részletesen kifejtette a szervezet álláspontját a témában.
s"Az élelmiszerek vártnál nagyobb (éttermi árak nélkül is 4,6 százalékos) áremelkedése azt mutatja, hogy az árrésstop hosszabb távon hatástalan eszköz az inflációval szemben. Az egyszeri hatáson túl nem is lehet az, miután a 2024 második felében indult áremelkedési hullámot nem a kiskereskedelmi árrés alakulása okozta" - kezdte Kozák Tamás.
Majd kifejtette, hogy "erre utal a Gazdasági Versenyhivatal két termékkörben (tej és tejterméke, illetve tojás) végzett vizsgálata is, ami arra a következtetésre jutott, hogy a 2024 második felében indult árhullám leginkább a termelők és feldolgozók rezsiköltségeinek emelkedése, a munkaerő drágulása, valamint a termékdíjak növekedése miatt alakult ki, miközben a kiskereskedelmi árrések 2023 közepe óta csökkentek, vagy nem változtak. Az áremelések irányába ható felsorolt tényezők az élelmiszer gyártás minden szegmensére (hús, kenyér, stb) egyformán hatnak, és most kiegészülnek az idényáras termékek drágulásával. Ezeket a hatásokat az árrésstop legfeljebb elfedni tudja, kezelni nem."
Az Országos Kereskedelmi Szövetség éppen ezért úgy gondolja, hogy a bajokat ott kellene kezelni, ahol keletkeznek, és nem máshol, éppen ezért indokolt az árrésstop augusztus végi kivezetése. Az árrésstop lényegében minden elemében káros a kereskedelemre, a lakosságra, sőt az egész gazdaságra nézve: a kereskedelem kénytelen visszafogni a beruházásait, kevesebb, és kisebb mértékű akciót tud indítani, és nemhogy ellenállóbb, de éppen kiszolgáltatottabb lesz a beszállítók felől érkező árnyomásnak, ez tükröződik is a mostani áremelkedésekben
- zárta sorait az OKSZ főtitkára.
Felejtsd el az olcsó húsvéti sonkát: a húsipari szakértő elárulta, miért fizethetünk rá a spórolásra
Húsvéti sonkavásárlás 2026: Kötözött vagy gyorspácolt, áztatva vagy főzve, olcsón vagy horror áron – mutatjuk, mire érdemes figyelni az ünnepi asztalra kerülő sonka kiválasztásakor
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








