A leginkább úgy kerülhetjük el, hogy csalók áldozatává váljunk, hogy körültekintően és óvatosan vásárolunk, megrendelés előtt pedig alaposan tájékozódunk.
Nagy István agrárminiszter törvényjavaslatot nyújtott be a laboratóriumban előállított hús betiltására, amely alól csak az orvosi és állatgyógyászati felhasználás jelenthet kivételt- jelentette a HVG.
A kormány által benyújtott törvényjavaslat szerint a laboratóriumi úton előállított hústermékek veszélyt jelenthetnek alapvető értékeinkre, és a technológia potenciális negatív hatásai miatt általános tilalom bevezetése szükséges. A jogszabály értelmében tilos lesz minden olyan termék előállítása és forgalmazása, amely állati sejtekből vagy szövetből, mesterséges körülmények között, élő szervezeten kívül készül.
A tilalom alól kizárólag az orvosi és állatgyógyászati célú felhasználás élvezhet mentességet. A törvény a kihirdetését követő napon lép hatályba, és megszegése esetén szigorú szankciókkal kell számolni. A kezdeményezés nem előzmény nélküli: Nagy István agrárminiszter már a múlt évben jelezte, hogy az olasz példát követve kívánja szabályozni a műhús kérdését Magyarországon.
Robban a bírságbomba Magyarországon: kíméletlenül büntet a GVH, milliókat fizethet, aki ezt elrontja
Az utóbbi időszak bírságolási gyakorlata azt mutatja, hogy a hatóság nem csupán a nagyvállalatok esetében lép fel.
Újabb csapás érkezik a kínai webshopokból rendelőkre: novembertől emiatt is fizetni kell, nincs mese
Az európai logisztikai háttér, a gyors kiszállítás, a széles választék és az előre látható végösszeg egyre nagyobb súlyt kap a vásárlói döntésekben.
-
Egy merész ötlettől a Vigadóig – 30 éves a KÖBE (x)
A Pesti Vigadóban ünnepelték a magyar biztosító három évtizedét.






