A választási rendszer alapvetően a korábbiakhoz hasonlóan működik, de pár körzet átrajzolása után van pár változás.
Szigorúan fellép ezentúl a kormány a zsugorfláció ellen, a magyarországi boltokban ezentúl fel kell hívni a vevők figyelmét arra, ha egy-egy termék kiszerelése a korábbihoz képest csökken. A szabálysértők komoly bírságra számíthatnak.
Fellép a kormány a zsugrfláció jelensége ellen, a magyarországi boltokban ezentúl fel kell hívni a vevők figyelmét arra, ha egy-egy termék kiszerelése a korábbihoz képest csökken - derült ki a legfrissebb Magyar Közlönyből. Eszerint ez a szabály vonatkozik majd az üzletben, bevásárlóközpontban folytatott kereskedelmi tevékenységre, az 1 milliárd forint feletti árbevételű élelmiszer-kereskedőkre.
Főszabály szerint februártól a kereskedőnek a forgalmazás megkezdésétől számított 2 hónapig fel kell tüntetnie, ha egy adott termék kiszerelése csökken a 2020. január 1. és 2023. július 1. közöttihez képest. (A tájékoztatás elmaradhat, ha a kisebb kiszerelésű mellett a korábbi terméket is forgalmazzák.)
A kiszerelés csökkentéséről a magyarországi gyártó, az első magyarországi forgalomba hozó, a nagykereskedő köteles az első értékesítés alkalmával írásban tájékoztatni a kereskedőt, illetve a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt (Nébih). A fogyasztóvédelmi hatóság a szabálysértőkre termékenként 1 millió forintos közigazgatási bírságot szabhat ki.
A zsugorflációban érintett termékek egyébként a Nébih honlapján egy nyilvános adatbázisban is szerepelnek majd.
Felejtsd el az olcsó húsvéti sonkát: a húsipari szakértő elárulta, miért fizethetünk rá a spórolásra
Húsvéti sonkavásárlás 2026: Kötözött vagy gyorspácolt, áztatva vagy főzve, olcsón vagy horror áron – mutatjuk, mire érdemes figyelni az ünnepi asztalra kerülő sonka kiválasztásakor
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








