Itt a lista: ezekre az élelmiszerekre terjesztheti ki a kormány az árstopot

Itt a lista: ezekre az élelmiszerekre terjesztheti ki a kormány az árstopot

2022. november 8. 11:15 2 perc

November hetedikén Nagy Márton, miniszter arról beszélt, napokon belül kiderülhet, a kormány milyen termékekre terjeszti ki az árstopot. Elhangzott, hogy szerinte olyan termékekre kell árstopot bevezetni, melyekből a hazai termelés domináns, illetve a szóban forgó termékek esetében a drágulás jelentős, éves szinte 40 százalék feletti volt. A KSH hivatalos statisztikái alapján a Pénzcentrumon most kigyűjtöttük, nagy eséllyel, milyen termékekre érkezhet hamarosan árstop.

Ahogy arról november hetedikén, hétfőn a Pénzcentrum is beszámolt, Nagy Márton arról beszélt egy rádióinterjúban, hogy szerinte olyan termékekre kell árstopot bevezetni, melyekből a hazai termelés domináns, illetve olyan termékekben kell gondolkodni, melyek áremelkedése kiemelkedő volt, meghaladta a 40 százalékot. A miniszter ezen felül elárulta azt is, hogy a kormány a következő napokban dönthet az élelmiszer-árstop kiterjesztéséről más termékek esetében.

Azt azonban ennél pontosabban nem lehet tudni, milyen termékek lehetnek érintettek, a 40 százalék feletti drágulás viszont irányadó. Igaz, temérdek ilyen terméket találni most Magyarországon. A Pénzcentrumon a legfrissebb KSH statisztikák alapján ki is gyűjtöttük, mely termékek lehetnek potenciálisan érintettek.

Árstop – második menet

Ahogy a listán láthatjuk, jócskán van olyan termék, amiből válogathat a kormány, milyen termékekre terjessze még ki az árstop intézményét. Fontos különbség tétel lehet azonban Nagy Márton azon információmorzsája, hogy a szóban forgó termékek esetében a hazai termelés legyen domináns. Ezen felül fontos lehet a törvényhozás számára az is, hogy leginkább az élelmiszerek drágulása okoz nagy problémát a lakosság egésze számára, ezért várhatóan az újab árstopos körben is valószínűleg élelmiszerek fognak szerepelni. Ezek alapján simán árstopos lehet

  • a trappista sajt,
  • többféle liszt (nem csak a búzafinomliszt),
  • kenyérfélék,
  • gyakorlatilag az összes tejtermék, ami a listán van, a tejföltől, a vajon, margarinon át, másfajta tejtermékekig (nem csak a 2,8 százalékos UHT),
  • a csirke többi része, nem csak a mell,
  • olyan zöldségek mint a káposzta, burgonya
  • a tojás, és az ebből készült tojásos tészták.
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 6. 20:27