-1 °C Budapest
Food packaged and frozen inside a home freezer

Már hűtőt is így vesznek a magyarok: sokkal fontosabb lett a fogyasztás, mint eddig volt

2022. szeptember 2. 16:28

A rezsiváltozásra vonatkozó bejelentést követően megugrott az előnyösebb energiabesorolású háztartási nagygépek forgalma a MediaMarktnál  -írja közleményében a cég. Ennek következtében kutatásban mérte fel az áruház a vásárlói preferenciák hirtelen változását, így például előkerült egy olyan – a potenciális vásárlók bő egyharmadát adó – vásárlói réteg, akik már konkrétan a vásárlás pillanatában kiszámolják a várható fogyasztást, kifejezetten a rezsiemelkedés miatt.

Az anyagi teher elvben csak a nagyfogyasztókat érinti a megemelkedett rezsiköltségek bevezetésével, de az az átlagcsalád is könnyen a nagyfogyasztók közé kerülhet, ahol korszerűtlenek az olyan gépek, mint a hűtő, a fagyasztó, a mosógép, vagy a mosogatógép. Az energia-tudatosság már az új rezsiszabályok, és kiemelten az áramárak emelésének bejelentését követően is alaposan megváltozott – legalábbis ezt állapította meg a kutatás.

A legfontosabb az energiafogyasztás

Az ebben megkérdezettek legnagyobb arányban (77%-ban), az energiafogyasztást veszik figyelembe szempontként egy nagygép vásárlásánál, legalábbis azok körében, akik most terveznek nagygép-beruházást. Ez a szempont gyakorlatilag fontosabbá vált számukra, mint az ár, amely így már csak a másodlagos szempont (71%-kal), megelőzve a funkciókat és a méretet – érdekes, hogy az olyan tényezők, mint a márka vagy a szín kevésbé fontos szemponttá vált a vásárlásnál.

A bejelentés hatására egyértelműen megugrott az előnyösebb besorolású nagygépek, és kiemelten a hűtőszekrények, valamint fagyasztó készülékek forgalma, ennek oka, hogy sokan a 10+ éves készülékeiket kezdték el lecserélni alacsonyabb fogyasztásúakra

- mondta el Gremsperger Barbara, a MediaMarkt háztartási nagygép kategória menedzsere.

Gyártói modelltől függően egy 20 éves, 2 méter magas kombinált hűtőszekrény esetében akár az egyharmada is lehet egy új készülék fogyasztása, ami éves szinten több mint 25.000 forint1 spórolást is jelenthet készülékenként egy háztartásban. Ebből következik, hogy a jobb energiaosztályos, ezáltal egyben valamivel jelentősebb anyagi befektetést igénylő készülékek iránt nőtt meg leginkább a kereslet

– tette hozzá a szakember.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A rezsiárak nyomán megjelentek a számolós vásárlók

Arra a kérdésre ugyanis, hogy vásárlás előtt kiszámolja-e valaki a várható energiafogyasztást, kiderült, hogy meglepően sokan teszik ezt meg –az összes megkérdezett több mint harmada (33%), kifejezetten a megváltozott rezsiárak okán. Azok aránya, akik eddig is minden esetben kiszámolták, mindössze 9 százalék – ez a biztos vásárlók (azaz a most beruházást tervezők) közel ötödére igaz, ők vélhetően eddig is tudatosabbak voltak.

„Szinte a semmiből előbukkant egy olyan, meglehetősen széles, a potenciális vásárlók bő egyharmadát adó vásárlói réteg, aki a rezsiemelkedés kapcsán kezdett el sokkal jobban odafigyelni a háztartási nagygépek energiafogyasztási mutatóira.” – mondta el Suhajda Bettina, az áruházlánc fenntarthatósági specialistája.

Mindezért fontosnak tartottuk, hogy az áruházi szaktanácsadás mellett, a BetterWay fenntarthatósági kezdeményezésünk alatt egy tematikus aloldalon adjunk iránymutatást vásárlóinknak. Ezen a felületen segítünk értelmezni az energiacímkéket, egy háztartásra vonatkozóan egy gyűjtésben megtalálhatják a kategóriájukban legjobb besorolású gépeket, valamint hétköznapi tippekkel is segítjük őket a takarékosságban

– zárta gondolatait a szakember.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 2. hétfő
Karolina, Aida
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 2. 18:29