A kiköltözés gondolata februárban még szinte elérhetetlennek tűnt számára.
Hivatalos, brutális árcédulával érkezik a Lego papucs: ennyiért lehet megvenni a meghökkentő darabot
Globális együttműködést indít a Lego és a Crocs. Ennek részeként a két márka február 16-tól dobja piacra az első közös terméket, egy legókocka formájú papucsot, amelyet európai ár szerint 199,99 euróért, azaz több mint 76 000 forintért lehet megvenni.
Az új lábbeli a Crocs jellegzetes habszivacs anyagából készül, de külseje úgy néz ki, mint egy nagy, piros Lego kocka. A papucshoz egy Lego minifigura is jár, amihez négy pár apró, legószerű „Crocs” tartozik. Első körben csak felnőtt méretek jelennek meg, később viszont gyerekeknek szánt változat is várható.
Az együttműködés egyik célja, hogy a két márka rajongói számára új, kreatív élményt nyújtson. A Lego kreativitását és a Crocs kényelmét összekapcsolva különleges, gyűjthető termékeket akarnak létrehozni, amelyek nemcsak használati tárgyak, hanem beszélgetést is generálnak a divat és a gyűjtői kultúra határán.
A kollekció bemutatását a párizsi divathéten Tommy Cash rapper is segítette, ahol a papucs még a kifutón is feltűnt. Ez csak az első termék a több éves partnerségben, további közös darabok bemutatását a tavasz folyamán ígérik.
Az új Lego Crocs papucs világszerte elérhető lesz a Crocs és Lego hivatalos oldalain, valamint kiválasztott üzletekben. A tervek szerint később további termékek is megjelennek, köztük Crocs-re szabható Lego-témájú Jibbitz díszek és más kreatív kiegészítők.
Figyelmeztetést adott ki a hatóság: semmiképp se használd fel, ha te is vettél ebből az olívaolajból
Termékvisszahívást rendeltek el egy Magyarországon is forgalomba került olívaolajnál, miután a megengedett határértéket meghaladó ásványolaj-eredetű aromás szénhidrogéneket mutattak ki benne.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







