A globális minimumadó szabályai alá tartozó multinacionális vállalatcsoportok magyar csoporttagjaira vonatkozik.
Drágábban adták a cukrot a hatósági árnál, ezért milliós büntetést kaptak a diszkontáruháznál.
Egymillió forintos fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a a Baranya Megyei Kormányhivatal az Aldira, mert az üzletlánc egyik pácsi boltjában a kristálycukrot drágábban árdulták, mint amit a hatósági árkorlátozás megenged - számolt be az ügyről a Világgazdaság. Bár az eset még februárban történt, csak most hozták nyilvánosságra azzal, hogy feltöltötték a fogyasztóvédelmi portálra.
Az áruház tíz forinttal adta drágábban az egy kilós kristálycukrot, mint ahogy az árstop bevezetésével tehette volna. Kiderült az is, hogy amint a hatósági árstopot a kormány bejelentette, az üzlet azonnal ellenőrzést kapott, ekkor derült ki a szabálytalanság. Az üzletlánc elismerte ennek tényét, viszont ragaszkodnak ahhoz, hogy csak adminisztratív hiba történt.
(címlapi kép: Róka László, MTI/MTVA)
Életveszélyes kütyük a magyar otthonokban: tízből nyolc vizsgált USB-töltő megbukott az ellenőrzésen
Az NKFH laboratóriumában megvizsgált 186 USB-töltő közül 156 nem felelt meg a biztonsági követelményeknek.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







