A dán hírszerzés szerint Oroszország a következő hónapokban korlátozott katonai vagy fokozott hibrid támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen.
Megszüntette az Oroszországból származó termékek megjelenítését az ország egyik legnagyobb termék- és ár-összehasonlító oldala, ezzel tiltakozva az Ukrajnával szembeni agresszió ellen. A cég egyben arra biztatja a webáruházakat működtető partnereit, hogy fontolják meg egy hasonló lépés megtételét.
Csatlakozik anyacége, a kelet- közép-európai térség legnagyobb e-kereskedelmi platformjának számító Heureka Group tiltakozó akciójához az Árukereső.hu: mostantól felfüggesztette az orosz eredetű termékek megjelenítését az oldalán, ezzel fejezve ki tiltakozását Oroszország Ukrajnával szembeni agressziója miatt. A több mint 5000 partnerrel rendelkező piacvezető portál arra kéri partnereit, hogy a történtek fényében gondolják át kínálatukat és – amennyiben egyetértenek a kezdeményezéssel – szüntessék meg az orosz eredetű termékek forgalmazását.
Lehetőségeinkhez mérten fel kell lépnünk az agresszió ellen
– mondta a cég ügyvezető igazgatója. Rácz Csaba szerint az Ukrajnát ért agresszió hatására felerősödtek a szabad világ jövőjének újkeletű, a szigorúan vett üzleti racionalitáson túlmutató szempontjai. Az ügyvezető hozzátette: „vannak helyzetek, amikor az üzleti érdekeinket háttérbe kell helyezni az értékrendünk és alapelveink mellett való kiállás érdekében”.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






