Woman Holding Empty Basket in supermarket

Hiába az árstop, kegyetlen, ami történik: kávé, trappista és zsemle drágult most brutálisan

2022. február 11. 11:02

A legfrissebb inflációs adatokból az látszik, hogy bár az árstopra kiválasztott termékek listája védhető, egészen sok, Magyarországon népszerű termék ára ettől függetlenül az egekben van. Nem is csoda, hogy 15 éve nem volt ekkora mértékű infláció hazánkban. Mutatjuk, mely termékek drágultak a legdurvább mértékben egy év, illetve egy hónap leforgása alatt.

A KSH legfrissebb statisztikái alapján 2007 augusztusában volt utoljára nagyobb infláció Magyarországon, mint most. Egészen pontosan a fogyasztói árak átlagosan 7,9 százalékkal voltak magasabbak 2022 januárjában, mint 2021 első hónapjában. Az évtizedes viszonylatban is brutális infláció fő oka az üzemanyag és az élelmiszerár-drágulás. Hiába azonban az átlagos drágulás rekordja, mint az mindig is lenni szokott, bőven akadnak olyan termékek, amiknek ennél bőven nagyobb mértékben emelkedett az áruk. A Pénzcentrumon most ezeket gyűjtöttük ki, illetve megvizsgáltuk azt is, mely termékek drágultak egy hónap leforgása alatt, tavaly december és idén január között.

Igazi vérengzés volt a januárban a boltokban

Természetesen nem véletlen, hogy az átlagos drágulás éves mértéke nem volt ekkora 15 éve Magyarországon. Ha ugyanis megnézzük a csúcsdráguló termékek adatait, azt láthatjuk, hogy a 10 legjobban dráguló termék közül is, a legkisebb drágulás 24 (!) százalékos volt.

A statisztikákból jól látszik, hogy az egy év alatt 5 legjobban dráguló termék közül három is beletartozik a februárban induló árstopba. Januárra például a napraforgó-étolaj 36 százalékkal került többe, mint 2021-ben, de 34 százalékkal drágult a liszti is, és 27-27 százalékkal a csirkemell és az akácméz is.

Ezeken felül összesen további 8 (!) olyan termék volt, aminek az ára 24 százalékkal emelkedett egyetlen év leforgása alatt. Ide sorolhatók az üzemanyagok, a konyhaasztal, a margarin, a tejföl, de a trappista sajt, a csirkecomb és a falburkoló csempe is. A csúcsdráguló termékeken túl egyébként további 9 terméket találtunk a KSH hivatalos listáján, aminek az átlagára egy év alatt legalább 20 százalékkal emelkedett. Olyan termékek szerepelnek itt, mint a kései burgonya, a 2,8-as UHT tej, a félbarna kenyér, a hamburger vagy éppen a zsemle.

Egy hónap alatt is őrülten megugrottak az árak

Az éves rekordinfláció egy dolog, de egy hónap leforgása alatt is sokkoló mértékű áremelkedés tud végbemenni egyes termékeknél. Egy hónap leforgása alatt például a zöldpaprika kilós átlagára 27 százalékkal, a paradicsomé 25 százalékkal emelkedtek. De kilenc százalékkal emelkedett egyetlen hónap alatt az uborka, a napraforgó-étolaj, az őrölt kávé, a trappista sajt, a banán és búzafinomliszt átlagára is.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Jól látszik, hogy a két éllovas után is több olyan termék is van, amiknek az átlagára majd 10 százalékkal emelkedett egyetlen hónap (!) leforgása alatt. Ilyen termék például az őrölt kávé, de a magyarok kedvenc sajtja, a trappista is, de említhetnénk a banánt vagy az uborkát is.

Mire lesz elég az árstop?

Az év eleji statisztikákból az derül ki, hogy hogy a kormány árstop alá vont terméklistája valóban abszolút a csúcsdráguló élelmiszerek listáján találta magát 2022 januárjára. Néhány hete Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke például azt mondta, az élelmiszer-árstop 0,5-1 százalékponttal mérsékli majd a fogyasztói árakat kifutási ideje alatt. Igen ám, de a kiválasztott 6 terméken túl rengeteg más élelmiszer ára is brutálisan kilőtt. Hogy mást ne említsünk, ilyen például a kávé, vagy az abszolút tömegterméknek minősülő, a magyarok kedvenc sajtja, a trappista. És ez csak a jéghegy csúcsa, gyakorlatilag olyan zöldséget, gyümölcsöt sem találni, ami ne lenne sokkal drágább, mint korábban.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Semmit nem ér csak az ötlet: sok magyar így rontja el az esélyeit arra, hogy a saját főnöke lehessen

Sokakat vonz az, hogy a saját főnöke legyen, ráadásul többen éreztük már úgy, hogy olyan ötlettel rukkoltunk elő, ami tényleg felpörgetné a piacot.

Alapvető hibákon úszik el a magyarok pénze: erre figyelj, ha nem akarsz legatyásodni

A mostani gazdasági helyzetbe szinte bármit megtennénk, hogy spóroljunk, azonban sokan tapasztalhatják azt, hogy hiába igyekeznek, még így is elfolyik a pénz a bankszámlájukról.

Ilyet még nem láttál: így adnák ki a magyar gyerekek kedvenc könyvét újra

Közösségi finanszírozással adnák ki újra a 2012-es év gyerekkönyvét, a Dobozvárost.

Sok magyar nem is tud erről az egyszerű trükkről: milliókat bukhatnak, ha nem figyelnek oda

A vállalkozásunk sikere rengeteg dolgon múlhat, nem elég az ötlet, bizony kemény munkát kell fektetni a sikerbe.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2022. augusztus 17. szerda
Jácint
33. hét
KONFERENCIA
Tovább
Portfolio Future of Finance 2022
Októberben jön a magyar pénzügyi szakma nagy találkozója.
Energy Investment Forum 2022 - A MEKH szakmai támogatásával
Válság kontra klímacélok? Lesz miről beszélni az Energy Investment Forum-on!
Private Health Forum 2022
A hazai magánegészségügy legkiemelkedőbb konferenciája.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2022. augusztus 17. 20:55