Étolaj, sertéscomb, csirkemell, cukor: így változott az áruk egy év alatt, ilyen hatása lehet az árstopnak

Étolaj, sertéscomb, csirkemell, cukor: így változott az áruk egy év alatt, ilyen hatása lehet az árstopnak

2022. január 13. 11:07

Az Orbán Viktor által bejelentett árstopp után megnéztük, hogyan alakult a hat szóban forgó termék átlagára egy éves távlatban. Az adatok azt mutatják, hogy a hat termék közül bőven akadtak valóban csúcsdráguló termékek, amiknek az ára az elmúlt egy évben ténylegesen szárnyalt. Viszont a listán szerepelnek olyan termékek is, aminek az átlagos drágulása kisebb volt, mint az éves infláció mértéke. Az eddig elérhető adatokból pedig megvizsgáltuk azt is, miként alakultak az átlagárak 2021 október és november között. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy azt még egyáltalán nem tudni, hogy a KSH átlagárai fogják-e jelenteni az árstopp végső értékeit! A rendelt végső formájára még mindenki vár.

A legfontosabb hírek, a napi hírzaj nélkül.
Elindult a Pénzcentrum heti hírlevele, a Turmix.

Orbán Viktor január 12-én jelentette be, hogy hatósági árat vezetnek be hat termékre februártól. Ez azt jelenti, hogy a szóban forgó hat termék árát a 2021 októberi árukon akasztják meg, azaz jövő hónaptól a boltokban annyiba kell kerülniük, mint amennyibe tavaly októberbe kerülte. Az árstop által érintett termékek a következők:

  • kristálycukor,
  • búzafinomliszt,
  • napraforgó-étolaj,
  • sertéscomb,
  • csirkemell,
  • 2,8%-os tehéntej.

A bejelentés után, a Pénzcentrumon arra voltunk kíváncsiak, hogy a miniszterelnök által felsorolt termékek átlagára hogyan változott 2020 október és 2021 október között. Nevezetesen, mennyire lehett indokolt pont ezeknek a termékeknek az árát maximalizálni, visszaszállítani a tavaly októberi szintre. Az adatokat a KSH havonta megjelenő ár-statisztikáiból számoltuk. FONTOS megjegyezni, hogy egyáltalán nem biztos, hogy a számolási alapot a KSH által közölt átlagárak fogják adni, erről egyelőre még nem tudni biztosat! A rendelet megérkezéséig nem is fogjuk ezt megtudni.

Csúcsdrágulók és olcsóságok a listában

Kezdjük a lista legelején, a napraforgó-étolaj liter ára az egyik legdurvábban emelkedők között lehet számon tartani. Olyannyira, hogy egy éves távlatban vizsgálva, ennél a terméknél csak a gázolaj literenkénti ára emelkedett meredekebben. Mindez azt eredményezte, hogy a napraforgó-étolaj literenkénti átlagára 2020 októbere és 2021 októbere között 33,8 százalékkal emelkedett, 533 forintról 713-ra

Emellett a finomliszt, illetve a csirkemellfilé kilós átlagára is ott van a csúcsdráguló lista elején, nevezetesen belefér a legjobban dráguló termékek és szolgáltatások top 25 drágulásába. Előbbi átlagára a vizsgált időszakban 14, míg utóbbi átlagára 13,5 százalékkal emelkedett.

Ahogy a listán is látható, a kristálycukor kilós átlagára már koránt sem emelkedett akkora mértékben egy éves távlatban, mint az előbbi három terméké, az árnövekedés mértéke azonban ennél a terméknél is jelentős, 7 százalékos volt: 244 forintról 261 forintra emelkedett. Ne felejtsük el, a KSH hivatalos tájékoztatása szerint

2021. októberben a fogyasztói árak átlagosan 6,5 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál.

Az eddig négy termék átlagára tehát az éves átlagos inflációnál magasabb mértékben növekedett, igaz, a kristálycukor némiképp kilóg a sorból, de fél százalékkal ez is az átlagos áremelkedés felett landolt. Igen ám, de a 2,8 százalékos tartós tej koránt sem sorolható a csúcsdráguló termékek sorába, sőt! (az persze egyelőre nem tudni, hogy a miniszterelnök bejelentése során pontosan melyik tejterméket is érinti az árstop, az UHT, az ESL-t, a friss tejet, vagy mindegyiket, ami 2,8 százalékos). Mint látjuk, a tej átlagára alig 3 százalékkal emelkedett egy éves távlatba, 260 forintról 268 forintra.

Ugyancsak furcsa lehet a KSH átlagár-lista alapján a sertéscomb listára kerülése is, hiszen mint látjuk, ez a termék pont azon rendkívül kevés termékek közé tartozik, amiknek nem hogy nőtt, de csökkent az átlagáruk a vizsgált időintervallumon. A sertéscomb kilós átlagára ugyanis 1 490 forint volt 2020 októberében, miközben 2021 októberében már csak 1 420 forintot kellett érte kifizetni.

Első ránézésre tehát az látszik, hogy az árstop által érintett hat termék közül kettőnek az átlagára nem igazán nőtt az elmúlt egy évben, sőt, egyik esetben még csökkent is. Mindeközben például a kései burgonya átlagára 21,7, a tejes margarin átlagára szintén 21,7, a fehér kenyér átlagára 12,7, de például a 10 darabos tojás átlagára is 8,1 százalékkal volt magasabb 2021 októberében, mint 2020 októberében.

Mennyibe kerülnének az árstop által érintett termék februártól, ha a KSH átlagárait vennék alapul?

Hogyha a KSH átlagár-statisztikáját vesszük alapul, akkor a hat, árstop által érintett termék ára a következőképpen alakulhat 2022 februárjától:

  • Napraforgó-étolaj, liter – 713 forint (2021 októberi átlagára)
  • Liszt, finomliszt, kg – 203 forint (2021 októberi átlagára)
  • Csirkemellfilé (csont és bőr nélkül), kg – 1 600 forint (2021 októberi átlagára)
  • Kristálycukor, kg - 261 forint (2021 októberi átlagára)
  • UHT tartós tej dobozban, 2,8% zsírtartalom, liter – 268 forint (2021 októberi átlagára)
  • Sertéshús, comb (csont és csülök nélkü), kg – 1 420 forint (2021 októberi átlagára)

Mi történt egyetlen hónap alatt?

Bár egyelőre frissebb statisztika nincs, a KSH a novemberi inflációs adatokat már közölte. Ezek alapján pedig azt lehet mondani, hogy a fogyasztói árak egy hónap alatt (2021 október – 2021 november) átlagosan 0,7 százalékkal nőttek. Ez idő alatt az árstopal érintett termékek átlagára a következőképpen alakult:

Ahogy látszik, a hatos terméklistából 4 terméknek magasabb mértékben nőtt az átlagára, mint amekkora az átlagos, havi (0,7%) infláció volt. Legdurvábban egy hónap alatt a finomliszt ára nőtt, ez hét százalékos emelkedésen esett át, de több mint 2 százalékkal emelkedett a kristálycukor és a 2,8 százalékos UHT tej ára is, miközben a napraforgó-étolaj átlagára literenként egy százalékkal emelkedett.

Látszik azonban az is, hogy a sertéscomb kilós ára nem változott egy hónap alatt, sőt az is látszik, hogy a csirkemellfilé igazából átlagosan 2021 novemberében olcsóbb volt, mint 2021 októberében. Ez utóbbi termék estében tehát akár ráfizetés is lehetne a vége az árstopnak. Persze, így azt már önmagában sohasem fogjuk megtudni, hogy ezek a termékek mennyibe kerültek volna átlagosan piaci körülmények között 2022 februárjában, hiszen arról hivatalos adat majd csak 2022 márciusában érkezne, azt viszont még majd látni fogjuk a következő hónapban, hogy januárra hogyan változtak az átlagárak.

Most tehát annyi biztos, hogy a bevezetett árstopal, ha a 2021 októberi, KSH által közzétett átlagárakat vennénk figyelembe, akkor a szóban forgó hat termék egyszeri, egységnyi árán a vásárlók a következőképpen takarítanának meg a 2021 novemberi átlagárakhoz képest:

  • Liszt, finomliszt, kg – olcsóbb lenne 15 forinttal
  • Kristálycukor, kg  - olcsóbb lenne 6 forinttal
  • UHT tartós tej dobozban, 2,8% zsírtartalom, liter – olcsóbb lenne 6 forinttal
  • Napraforgó-étolaj, liter – olcsóbb lenne 7 forinttal
  • Sertéshús, comb (csont és csülök nélkü), kg – ugyannyiba kerülne
  • Csirkemellfilé (csont és bőr nélkül), kg – drágább lenne 30 forinttal

A KSH átlagárai alapján tehát eddig ez lenne a helyzet, azt viszont a rendelet megérkezéséig nem tudjuk, hogy konkrétan mit fognak jelenteni a hatósági árak. Ahogy azt sem, hogy a hatósági árak egyfajta sapkát fognak jelenti, ami fölé nem mehetnek a boltok, vagy mindenkinek októberi áron kell adnia a termékét? Azt sem tudjuk egyelőre, hogy minden egyes boltnak a saját áraihoz képest lennének maximalizálva az árai vagy egységes áron fog számolni majd a rendelet.

Az ártsopp kapcsán megkerestük Vámos Györgyöt, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkárát is, aki azt közölte a Pénzcentrummal, hogy a Kormányrendelet megjelenéséig a szövetség nem kíván reagálni a bejelentett árstopra.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
A legfontosabb hírek, a napi hírzaj nélkül.
Elindult a Pénzcentrum heti hírlevele, a Turmix.
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2022. január 20. csütörtök
Fábián, Sebestyén
3. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Private Investor Day 2022
Mibe fektessünk 2022-ben? Tippek, elemzések, befektetési ötletek profiktól, Neked! Február 24-én online.
EZT OLVASTAD MÁR?