Kígyózik a sor az Örs vezér téri IKEA áruház előtt, mindenki a kedvezményes karácsonyfából szeretne vásárolni. A bútorláncnál idén 9990 forintért lehet fenyőt venni.
Hiába nőttek a takarmányárak, az importtöbblet miatt nem drágult a tojás – árulta el az InfoRádiónak a Tojásszövetség titkára. Molnár Györgyi hozzátette, hogy mindez nehéz helyzetbe hozza a hazai termelőket.
A Tojásszövetség mezőgazdasági titkárának elmondása szerint, miután a tavalyi évben jó áron és emelkedett mennyiségben lehetett értékesíteni a tojást – ráadásul fokozott kereslet mellett –, vélhetően az európai termelők az idei évre is azt gondolták, hogy „nyomni” lehet majd egyet a piacon.
A valóságban viszont, részint a koronavírusnak köszönhetően, valamint a kínai keresletnek, és mert tőzsdére ment az ár, eszmétlen mód megemelkedtek a takarmányárak, így a tojástermelők költségei is, akik viszont jócskán elszámolták magukat a keresletet illetően. Így, elsősorban Németországban, Franciaországban és Lengyelországban jelentős túltermelés történt.
És nyilvánvalóan, amikor nagyobb a kínálat, mint a kereslet, az szembemegy az árnövekedési tendenciával – magyarázta Molnár Györgyi. Tehát azt érzékelhették a magyar termelők sokadik hónapja, gyakorlatilag húsvét óta nem emelkedik az ár, amit erőteljesen befolyásolt a leginkább lengyel import is.
Műfenyő vagy igazi? Pont kerülhetett az ősi vita végére: tisztul a kép, minden ebbe az irányba mutat
A karácsonyi időszak közeledtével egyre többen foglalkoznak a karácsonyfa-választás kérdésével.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








