7 °C Budapest
Very demanding passenger does not seem fully satisfied of the ride. Puppy, female, English Bulldog

Röpült az újabb gigabírság: nem várhat a vásárlók kárpótlása

2021. augusztus 16. 15:02 1 perc

Teljesítette a Fressnapf állateledel-kereskedő cég a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által előírt kötelezettségeket a fogyasztók jóvátételére, ugyanakkor nem tartott be egyes határidőket; a versenyhatóság 3 millió forintos bírságot szabott ki a hiányosságokért. A GVH hétfői tájékoztatása szerint lezárult a nemzeti versenyhatóság utóvizsgálata a Fressnapf-Hungária Állateledel és Felszerelés Nagy- és Kiskereskedelmi Kft.-vel szemben.

A versenyhivatal 2016. márciusában 100 millió forintra bírságolta a céget, miután egy pecsétgyűjtő kampány során a fogyasztók számára indokolhatlanul és hátrányosan változtatta meg a beváltási feltételeket, emellett a károsult fogyasztók kompenzálására kötelezték a vállalkozást. A GVH közleménye szerint a határidő letelte után ellenőrizték az előírtak teljesülését. Az utóvizsgálat feltárta, hogy a vállalkozás alapvetően teljesítette a számára előírt intézkedéseket, a fogyasztói kompenzáció elérte a célját. Az ellenőrzés megállapította ugyanakkor, hogy a cég nem tartott be egyes határidőket, a teljesítés bizonyos elemei késtek.

A hatósági kötelezettségek előírása esetén azok valamennyi elemét, így a határidőre és igazolásra vonatkozó intézkedéseket is be kell tartani, mert ezek lényegesek a közérdek megfelelő érvényesülése szempontjából - hangsúlyozta a versenyhivatal. A hatóság ezért szabta ki a 3 millió forintos bírságot a cégre. A versenytanács a bírság kiszabásakor figyelembe vette egyebek mellett azt is, hogy Fressnapf együttműködése jeleként lemondott mind a tárgyalás, mind a jogorvoslat lehetőségéről.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?